Nagykároly: el kell hagyniuk a zárdát

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A tanév végéig ki kell költöznie a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott egykori zárda épületéből a nagykárolyi 1-es számú iskolának. Az önkormányzat a Regionális Operatív Program (ROP) keretében megnyert pályázati pénzből új épületet emelne a tanintézetnek.

Végh Balázs

2009. április 09., 09:422009. április 09., 09:42

A 2008/2009-es tanév végéig ki kell költöznie az egykori zárda épületéből a nagykárolyi 1-es számú iskolának, az ingatlanban ugyanis a római katolikus egyház gyermekotthont létesítene. A tanintézmény – amelyben több mint 500 diák tanul – jelenleg négy épületben működik, ezek közül három egyazon udvaron található. Az egyik épületet a 90-es években németországi segítséggel építették, mivel a román és magyar mellett az iskolában német tagozat is működik. A háromnyelvű iskolát nem csak a nagykárolyiak, a környező falvakbeli diákok is látogatják.

Új iskolát építenek

Eredetileg az iskola mind a 12 osztálya az egykori zárda épületében működött, de az osztályok felét már átköltöztették a tavaly átadott új iskolaépületbe. „Már elvittük a zárdából a berendezés nagy részét. A székeket, padokat, tornatermi berendezést átszállítottuk a főépületbe, és egy ideig ott fogjuk raktározni” – közölte lapunkkal Bekő Tamás nagykárolyi városmenedzser.

Mint mondta, az átköltöztetett osztályokból négy a jövő tanévet az iskola melletti, az egészségügyi igazgatóság által használt ingatlanban folytatná, amit a város vissza szeretne szerezni. A fennmaradó két osztályt az iskola főépületében helyezik el. „Ez csak ideiglenes kényszermegoldás. Remélhetőleg a jövő tanév végéig meg fog oldódni a helyzet, ezt hivatott stabilizálni az a 12 milliárd régi lejes pályázat is, amit az önkormányzat nyert a Regionális Operatív Program keretében” – tette hozzá a városmenedzser.

Bekő szerint a pénzből új iskolát építenének a nemrég átadott épület mellé, a beruházás során a jelenleg ott álló, laboratóriumként és raktárként használt kisebb ingatlant is felhasználnák. „Az épületeket összekötve hat-hét osztályteremnek megfelelő ingatlanegyüttest alakítunk ki, megoldva ezzel az iskola régóta húzódó gondjait” – magyarázta Bekő.

Mint mondta, a kilakoltatást ellensúlyozza, hogy az iskolaépítésre előnyös feltételek mellett kapnak pénzt, hiszen csupán a teljes összeg két százalékát kell állniuk, a többit a pályázati pénzből fedezik. Ez az összeg már szerepel a város idei költségvetés-tervezetében.

Még tartoznak az egyháznak

Ha az iskola ki is költözik a visszaszolgáltatott ingatlanból, az önkormányzatnak ki kell egyenlítenie a katolikus egyházzal szemben felhalmozott adósságát, hisz évekig nem fizette rendszeresen a bért az épület használatáért. „Városunknak erkölcsi és jogi kötelessége kiegyenlíteni a számlát, hiszen a katolikus egyház a befizetett összegeket minden esetben az épületekre fordítja, és ezáltal hozzájárul a város arculatának szépítéséhez is” – nyilatkozta korábban lapunknak Kovács Jenő polgármester.

„Ez komoly összegekkel terheli meg a városkaszszát, hiszen egy Nagykárolyhoz hasonló kisvárosnak az évi 6 milliárd régi lej ingatlanbérleti díj komoly érvágást jelent. Ki kell fizetnünk, annak ellenére, hogy én úgy vélem, ezek a szabályok annak idején az esetleges következmények mérlegelése nélkül születtek, és nem eléggé átgondolt a törvényhozásnak ez a fejezete” – tette hozzá a városmenedzser. Bekő Tamás arról is beszámolt, hogy a közeljövőben a város középiskoláját is bővítenék. Új épületszárnyat építenének, a meglévőket pedig hőszigetelnék. A projektre az önkormányzat eddig 44 milliárd régi lejt pályázott.

Gyerekotthon lesz a tantermek helyén

A Szatmár Megyei Katolikus Püspökség az elmaradt bérleti díjat az épület felújítására fordítaná, amelyben ősztől gyerekotthont létesítenének. Schönberger Jenő megyés püspök szerint az ingatlant átadnák a nagykárolyi piarista nővéreknek, hogy ott bővíthessék „gyermekmentő” tevékenységüket. A nővérek jelenleg is működtetnek gyermekotthont, az intézményben hátrányos anyagi helyzetű és rossz családi háttérrel rendelkező gyerekekkel foglalkoznak.

A jelenlegi kisszámú csoport mellett két lány- és egy fiúcsoportot indítanának, és ezáltal 50 fősre növelnék a gondozottak számát. Az épület egyik szárnyában a fiú-, a másikban a lánygyerekek laknának, akiknek étkeztetésükről, ruháztatásukról és taníttatásukról a piarista apácák gondoskodnak. A nyáron elkezdenék az egykori zárda felújítását, és fokozatosan átköltöznének a viszszakapott ingatlanba.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében
2025. május 02., péntek

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia

Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia