Nagyboldogasszony ünnepén, a Kolozsvári Magyar Napok nyitányaként áldják meg az eredeti helyére visszaállított Mária-oszlopot

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot •  Fotó: Oláh Emese/Facebook

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot

Fotó: Oláh Emese/Facebook

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot – olvasható László Attila főesperesnek, a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosának közleményében.

Krónika

2024. július 23., 20:292024. július 23., 20:29

„Öröm, hogy sok jó szándék és akarat eredményeként újra eredeti, méltó helyén áll a kolozsvári Mária-oszlop, fogadalmi szobor, Erdély második legrégibb köztéri szobra, városunk első megmaradt köztéri emléke. Emlékeztet múltra és jövőre, szép városunkra, közös, együtt formálandó napjainkra” – fogalmaz László Attila. Mint írja,

az oszlop figyelmeztet földi rohanó napjainkban örökkévaló életünkre, Mária által emlékeztetve, aki Isten jelenléte az emberek között, és akinek szavai ma is a leglényegesebbek, amikor Fiára mutatva így szól: „Tegyétek meg, amit mond!” (Lk 2,5.)

Az oszlopot a román kommunista hatóságok 1959-ben, restaurálása után bontották le azon indokkal, hogy akadályozza a gépkocsiforgalmat •  Fotó: Facebook/Oláh Emese Galéria

Az oszlopot a román kommunista hatóságok 1959-ben, restaurálása után bontották le azon indokkal, hogy akadályozza a gépkocsiforgalmat

Fotó: Facebook/Oláh Emese

„Kolozsvár mindannyiunké, együtt örülünk annak, ami szép és jó, ezért tisztelettel és szeretettel közös hálaadó ünnepre hívjuk augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, hogy együtt kérjük a jó Isten áldását városunkra” – olvasható a közleményben.

Délelőtt 11 órától a Piarista-templomban, a kegykép búcsúján ünnepi szentmisét mutat be Exc. Ft. Dr. Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök, azt követi 12 órától a helyreállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása,

amelynek keretében a polgári hatóságok beszédét hallhatjuk, majd az egyházak képviselői áldó imát vezetnek a városért, Kolozsvár népéért. E kiemelkedő esemény egyben a 15. Kolozsvári Magyar Napok nyitánya.

„Annak idején a pestisjárvány elmúltáért adtak hálát e szobor felállításával. Ma is van, amiért imádkozzunk együtt e megzavarodott, békétlen világban, hogy adassék áldás és oltalom Kolozsvárnak, a nemzeteknek, az egész világnak!” – fogalmaz László Attila.

Eredeti helyén, az Egyetem utcában áll a fogadalmi Mária-oszlop •  Fotó: Makkay József Galéria

Eredeti helyén, az Egyetem utcában áll a fogadalmi Mária-oszlop

Fotó: Makkay József

A kolozsvári Mária-oszlop a nagyszebeni Nepomuki Szent János-szobor mellett Erdély második legrégebbi köztéri emlékműve. Több évtized után került vissza eredeti helyére, a piarista templom elé, az Egyetem és Farkas (Mihail Kogălniceanu) utcák kereszteződéséhez, ahonnan a főtéri Szent Mihály-templomra néz.

A 18. századi barokk fogadalmi szobrot a román kommunista hatóságok 1959-ben, restaurálása után bontották le azon indokkal, hogy akadályozza a gépkocsiforgalmat.

1961-től az egyik legnagyobb lakótelepen található, két sugárút által közrezárt Szent Péter és Pál apostolok templom kertjében állt, ahol a nagy gépkocsiforgalom miatt alig volt észrevehető.

korábban írtuk

Már megcsodálható eredeti, belvárosi helyén a kolozsvári Mária-oszlop
Már megcsodálható eredeti, belvárosi helyén a kolozsvári Mária-oszlop

Visszahelyezték Kolozsvár belvárosába Erdély második legrégebbi fogadalmi szobrát, a barokk Mária-oszlopot. Kedden délután Szűz Mária szobrának hiteles másolata is felkerült a talapzatra – jelentette be Oláh Emese kolozsvári alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Kapu Tibor elárulta Kolozsváron, mire a legbüszkébb az űrutazás után

Keresni kell azt, ami felébreszti bennünk a belső erőt, motivációt, és akkor elérkezünk oda, hogy a munka hobbivá válik, és onnantól fogva tudunk nagyokat alkotni – tanácsolta több száz fős kincses városi közönségének Kapu Tibor.

Kapu Tibor elárulta Kolozsváron, mire a legbüszkébb az űrutazás után
2025. augusztus 24., vasárnap

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede

Az Erbașu építőipari vállalat közlése szerint immár 25 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszával.

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede
2025. augusztus 24., vasárnap

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban

Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban
2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség