Akkor a céget 3 ezer lejre bírságolták. Novemberben ugyanezért a kihágásért kétszer róttak ki az amerikai vállalatra bírságot, előbb 5 ezer, majd 6 ezer lejt kellett fizetniük. Idén márciusban a Berettyószéplak és Bors közötti sztrádaszakaszon ellenőriztek a munkaügyi felügyelők. Mint kiderült, a Bechtel alvállalkozója, az Enka Construction and Development Amsterdam munkavállalási engedély nélkül foglalkoztatott török vendégmunkásokat. Ekkor 10 ezer lejes bírságot róttak ki. Az ellenőrzést áprilisban is megismételték, és akkor is 101, engedély nélkül dolgozó személyt találtak. Ekkor már 100 ezer lej kifizetésére kényszerítették az amerikaiakat. Ugyanezért a kihágásért róttak ki pénzbírságot az ellenőrök az áprilisi ellenőrzés során, mivel 34 olyan vendégmunkást is találtak, akik 2007 márciusa óta dolgoztak engedély nélkül. Amint beszámoltunk, az észak-erdélyi autópályán eddig öt kilométernyi szakaszt aszfaltoztak le. A legutóbbi becslések szerint a költségek elérik a 4 milliárd eurót.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.