Fotó: Facebook/Kalotaszegi Magyar Napok
Kalotaszeg a magyar kultúra ékszerdoboza, a népviselet, a népzene és a népi építészet legnagyobb őrzője, nemcsak Erdély, hanem az egész magyar népművészet fellegvára – jelentette ki a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap Bánffyhunyadon.
2023. július 16., 19:302023. július 16., 19:30
2023. július 16., 22:402023. július 16., 22:40
Szilágyi Péter a Kalotaszegi Magyar Napokon mondott köszöntőjében rámutatott: a rendezvénysorozat ékes bizonyítéka annak, hogy a kalotaszegi magyaroknak nemcsak a régi hagyományok megőrzéséhez, de újak teremtéséhez is jó érzékük van.
Az 5. Kalotaszegi Magyar Napok csúcspontja a vasárnapi felvonulás volt, amelyre 23 kalotaszegi település mintegy félezer lakosa öltötte magára színpompás népviseletét.
Szilágyi Péter beszédében rámutatott: a rendezvény a hagyományőrzés ünnepének is nevezhető, a Kolozsvárhoz közeli térségben a népviselet, népi szőttesek, népdalok nem „poros emlékek”, hanem élő valóság, a helyiek büszkén ünneplik magyarságukat, ezért „felemelő érzés” a részesének lenni. Emlékeztetett, hogy a világon élő 15 milliós magyarság számára a nyelv mellett a hagyományok és a kultúra jelenti a legszorosabb köteléket.
Hangsúlyozta: a magyar kormány célja, hogy minden magyar – bárhol is éljen – érezze, ugyanolyan megbecsült tagja a nemzetnek.
– fogalmazott.
Felidézte: őseink tudták, hogy a hagyományokra jövőt lehet építeni, hiszen közös kultúra és hagyományok nélkül nemzet sincs. Ezek tisztelete és továbbvitele „őseink és önmagunk tisztelete”, nélkülük „gyökerét vesztett nemzetté válnánk”.
„A mi feladatunk, hogy a mai modern világban – ahol ezek az értékek mindinkább háttérbe szorulnak – megtartsuk és továbbörökítsük a ránk bízott örökséget” – üzente a jelenlévőknek.
Szilágyi Péter a közmédiának nyilatkozva elmondta:
Szerinte évről évre látni, hogy fejlődik a kalotaszegi magyar közösség, van értelme a különböző támogatásoknak.
A politikus maga is kalotaszegi népviseletbe, bujkába öltözve vett részt a rendezvényen. Az MTI-nek elmondta: 2019-ben járt először Kalotaszegen, és nagyon megtetszett neki a férfi népviselet, így megkérte Bálint Tibor türei bujkakészítőt, hogy készítsen neki is, és idén először a helyszínen is magára ölthette.
Fotó: Facebook/Kalotaszegi Magyar Napok
„Nagyon nagy sikert szokott aratni más rendezvényeken is, sokan ismerik, csodálják” – mesélte.
Búzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad RMDSZ-es alpolgármestere a nemzet egységét hangsúlyozta.
fogalmazott. Felidézte a magyar kormánytámogatással épült óvoda akadályoztatását is, és megköszönte mindenki támogatását.
„Jó magyarnak lenni ma itt, Bánffyhunyadon” – mondta Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei elnöke, aki az óvoda kapcsán
Biró Rozália parlamenti képviselő hangsúlyozta: az erős nemzet alapja az erős közösség, az erős család, és ezek a kötelékek elszakíthatatlanok, míg Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke azt kívánta, hogy ötven év múlva is ennyien vegyenek részt a rendezvényen.
Jakab Mihály bánffyhunyadi református lelkész rámutatott: a jelen lévő fiatalok a jövő, akikért érdemes fáradozni, és megköszönte a magyar kormánynak a Ravasz László-emlékház felújításához nyújtott támogatást.
Az 5. Kalotaszegi Magyar Napok a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek előadásával és a Bikini együttes koncertjével zárul.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!