Fotó: A szerző felvétele
2013. március 14., 08:302013. március 14., 08:30
A kenneleket lekavicsozták, az ólakat megjavították, a kerítéseket megemelték, az állatok itatására szolgáló edényeket újakra cserélték. Új, korszerűbb berendezést és eszközöket vásároltak az állatorvosi műtő számára is, és csaknem 70 fát ültettek a menhely területén és az előtte újonnan kialakított parkolóban. Újdonság, hogy a bejáratnál egy elkerített, füves parkot alakítottak ki facsemetékkel és padokkal, ahol szombatonként az érdeklődők találkozhatnak és játszhatnak az örökbeadásra alkalmas kutyákkal.
Amennyiben valamelyiket hazavinnék, kiválaszthatják, és csütörtökönként el is mehetnek érte. Mivel a menhely működési szabályzata bírósági döntés nyomán már nincs érvényben, táv-örökbefogadásra nincs lehetőség, a hagyományos örökbefogadás azonban az eredeti tervekkel ellentétben nem kerül pénzbe. A menhelyről hazavitt kutyák mindegyike beoltott, ivartalanított, és beültetett csippel rendelkezik. Liviu Andrica, a menhelyet kezelő közterület-fenntartó vállalat főigazgatója szerint a csipekkel annak szeretnék elejét venni, hogy a menhelyről örökbefogadott kutyákat később új gazdájuk ismét utcára küldje.
A váradi kutyamenhelyen jelenleg 240 állat él, az elmúlt fél év alatt 75-öt fogadtak örökbe. Liviu Andrica örvendetesnek tartja, hogy egyre több Várad közeli faluból érkeznek érdeklődők, akiknek házőrzőre van szükségük, és fajkutya vásárlása helyett egy vagy két menhelyi kutya örökbefogadása mellett döntenek. Számukra az állatok elszállítását is vállalják a város 60 kilométeres körzetében, amenynyiben egy kutyánál többről van szó. Ebben az esetben csak a papírmunka elvégzéséért kell elmenniük Váradra a leendő gazdiknak.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a