Március 15.: Funar gutaütést kap a kolozsvári piros-fehér-zöld színpompától, Szijjártó Váradon és Szentgyörgyön ünnepel

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Rendhagyó módon piros-fehér-zöld díszkivilágítással és ünnepi utcai dekorációval készülnek a március 15-i nemzeti ünnepre Kolozsváron. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter részt vesz a nagyváradi és sepsiszentgyörgyi ünnepségen.

Hírösszefoglaló

2024. március 11., 20:132024. március 11., 20:13

Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, a szövetség több belvárosi épület és Szamos-híd esetében kérte, hogy a magyar nemzeti ünnepen piros-fehér-zöld díszkivilágítást kapjanak. A kolozsvári polgármesteri hivatal egyelőre csupán a Diákművelődési Ház esetében hagyta jóvá a kérést, arra hivatkozva, hogy a többi építmény nem rendelkezik megfelelő technikai felszereléssel.

Továbbá a Kolozs megyei önkormányzattól a kezelésébe tartozó Néprajzi Múzeum (Redut) és az Egyetemi Könyvtár épületének a díszkivilágítását kérvényezték, de hétfő délutánig nem kaptak választ.

Kolozsvár rendszerváltás utáni történetében először piros-fehér-zöld utcai dekorációt kap a belvárosi Deák Ferenc (Eroilor) utca is. A Főtérre nyíló utca 1. szám alatti házában szállt meg 1848-ban Bem József tábornok, amire emléktábla emlékeztet, melyet március 15-én rendszerint megkoszorúznak. A ház erkélyén hatalmas kokárda díszeleg majd, és az utca minden második oszlopán - melyeken általában Románia és az Európai Unió zászlaja leng - piros-fehér-zöld színkombinációban a Március 15. – Minden magyar ünnepe felirat lesz olvasható – részletezte Antal Géza. Elmondta, hogy az ünnepi dekoráció három napig, március 14-15-16-án lesz látható, bár az RMDSZ egész hétre kérvényezte a kihelyezését.

Kolozs megyében mintegy félszáz településen tartanak megemlékezést a nemzeti ünnep alkalmából az RMDSZ, a magyar történelmi egyházak, az iskolák, a civil szervezetek és a kulturális intézmények közös szervezésében. A megyei ügyvezető elnök hétfőn Oláh Emese kolozsvári alpolgármesterrel és a kulturális szervezetek képviselőivel sajtótájékoztatón ismertette a programot.

Kolozsváron a hagyományos felvonulás idén is a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet elől indul, majd a Deák Ferenc utcán keresztül ér a Főtérre, ahol a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentisztelet lesz.

A központi ünnepség a Főtéren folytatódik, az ünnepi beszédek után népviseletbe öltözött kétszáz fiatal tart bemutatót, és a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus koncertezik. Az ünneplők Petőfi Sándor egykori szálláshelyét, a Biasini Szállót is megkoszorúzzák. Az ünnepi műsort a Diákművelődési Házban rendezik Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának szervezésében. Fellép a Tokos Zenekar és a Bekecs Néptáncszínház, vendégelőadók Vajas Evelin és Marosán Csaba. A központi rendezvényt egész héten át tartó kulturális és ifjúsági programok kísérik, a többi között Pilvax-kvíz és forradalmi táncház várja a fiatalokat, és a kolozsvári diákság Mátyás király szülőházánál is megemlékezést tart.

Kolozsvár 286 ezer lakosával az ország második legnagyobb városa, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a magyar közösség létszáma mintegy 33 ezer fő, nagyjából 50 ezer személy nem vallott nemzetiségéről. A rendszerváltás után, Gheorghe Funar polgármestersége idején a városban tilos volt a magyar jelképek használata, és csak a 2000-es évek közepétől – civil és jogi nyomásra – sikerült elmozdulni a többnyelvűség irányába.

Ugyancsak hétfőn az RMDSZ bejelentette, hogy március 15-én két kiemelt központi rendezvényt szervez: Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság-téren, 16 órától és Nagyváradon, a Szacsvay-szobornál, 19 órától.

Mindkét eseményen jelen lesz és beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere. „1848-ban minden tiszta szívű magyar polgár a haza és a nemzet győzelmét akarta. Idén március 15-én fejet hajtunk a márciusi ifjak és a szabadságharc hősei előtt, és belevágunk saját küzdelmünkbe. 2024-ben is győzzön a szabadság, győzzön a testvériség, győzzön az egyenlőség, és legfőképpen: győzzenek a magyarok!” – olvasható az alakulat ünnepi felhívásában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése