Magyar állampolgárnak adták ki magukat migránsok Arad megyében

Magyar állampolgárnak adták ki magukat migránsok Arad megyében

Ezekkel a magyar okmányokkal próbálták elhagyni Romániát az iraki menekültek

Fotó: Román határrendészet

Magyar állampolgárnak adva ki magát próbált Romániából Magyarországra, onnan pedig Hollandiába jutni hét iraki bevándorló Arad megyében.

MTI

2017. október 11., 22:412017. október 11., 22:41

2017. október 11., 22:452017. október 11., 22:45

A román határrendészet szerdai közleménye szerint az eset a Nagylak II- Csanádpalota autópálya-határátkelőnél történt, ahol kedd délután egy magyar rendszámú Ford-Tranzit személygépkocsi magyar állampolgárságú vezetője és hét, magyar személyazonossági igazolványt felmutató utasa jelentkezett határátlépésre.

A magyar-román közös határellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy az igazolványok közül ötöt nem azok számára állítottak ki, akik felmutatták azokat.

Az illetőkről a vizsgálat során kiderült, hogy iraki állampolgárok, ugyanazon család tagjai. A férj, feleség és három kiskorú leányuk előzőleg menedéket kért a román hatóságoktól. Elmondásuk szerint Hollandiába szerettek volna eljutni, ahol 13 ezer eurót fizettek volna segítőiknek. A román határrendészek tiltott határátlépés és hamis okirat felhasználása gyanújával kezdeményeztek büntető eljárást ellenük, míg a velük egy gépjárműben utazó három magyar állampolgár ellen embercsempészés gyanújával indult eljárás.

Mint arról korábban beszámoltunk, kedd éjszaka a Szatmár megyei Mezőfény területén tartóztattak fel egy német rendszámú, Volkswagen típusú személygépkocsit a román határrendészek másfél kilométernyire a magyar határtól. Átvizsgálása során megállapították, hogy az autót egy 50 éves orosz állampolgár vezette, nyolc utasa pedig – négy felnőtt és négy gyermek – iraki állampolgár, akik korábban menedéket kértek Romániától. Az irakiak ellen tiltott határátlépés, az orosz állampolgár ellen pedig embercsempészés gyanújával indult eljárás. Az autót a vizsgálat idejére lefoglalták.

Szerda hajnalban a Temes megyei Csanád közelében öt, a zöldhatáron keresztül Magyarországra átszökni próbáló fiatalembert tartóztattak fel a román határrendészek. A 15 és 28 év közötti, négy afganisztáni és egy pakisztáni határsértőről kiderült, hogy menedékkérőkként szerepelnek a román hatóságok nyilvántartásában. Ellenük is tiltott határátlépés gyanújával kezdeményeztek büntető eljárást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán

Civil szakemberek szerint biztossá vált, hogy a dél-erdélyi sztráda még hiányzó, a „medvealagutakról” elhíresült szakasza lesz az első romániai autópályarész, amely kicsúszik az országos helyreállítási tervben kötelezőként kitűzött 2026-os határidőből.

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán
2024. április 09., kedd

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik

Több száz méhcsaládban keletkezett súlyos veszteség Krasznabélteken, miután helyi repcetermesztő gazdák bejelentetlenül erős rovarölő szerrel permeteztek. A Szatmár megyei esetet több állami hivatal vizsgálja.

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik
2024. április 09., kedd

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját

A nagyváradi városháza újabb rekordot döntött az online adóbefizetések terén: az év első három hónapjában, vagyis a kedvezmények időszakában begyűjtött összegek 78,4 százaléka online érkezett.

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron