Mint ismeretes, a megyei választási iroda arra hivatkozva utasította el Kincses jelölését, hogy a politikus nem négy példányban gyűjtötte a támogató aláírásokat. E helyett az eredeti névjegyzéket további három példányban közjegyző előtt hitelesíttette.
Az ügyészség
Pénteken, alapfokon a törvényszék Kincsesnek kedvező ítéletet hozott, amelyet azonban az RMDSZ megtámadott. A végleges döntésnek a tegnap kellett volna megszületnie, azonban a táblabíróság arra hivatkozva halasztotta el a tárgyalást, hogy nem tudta sorshúzással időben kijelölni az ítélőbizottságot. „Csak azt remélhetem, hogy a táblabíróság helybenhagyja a törvényszék számomra kedvező ítéletét. Teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy áthágva a választási törvényt, elfogadná az RMDSZ perképességét, és igazat is adna neki” – nyilatkozta lapunknak Kincses. A törvény szerint ugyanis csak az ügyészség fellebbezhetett volna az alapfokú ítélet ellen, de ezt nem tette meg. Az intézmény képviselője a törvényszéki tárgyaláson sem emelt kifogást Kincses jogi érvei ellen, sőt elismerte, hogy egyetlen törvény sem tesz különbséget egy eredeti okirat és a közjegyzőileg hitelesített másolata között.
A marosvásárhelyi jogászhoz hasonló helyzetben van Lavinia Şandru bukaresti független képviselőjelölt is, aki szintén csak egy eredeti példányban tette le az aláírásokat. Neki a törvényszék elutasította óvását, a táblabíróság azonban jóváhagyta azt.
Furcsa segítség
A törvényszék előtt Kincses nem egyedül tartott védőbeszédet. Egyik kollégája, a Szociáldemokrata Párt színeiben képviselői helyre pályázó Ioan Sabău Pop önként jelentkezett a védelmére. Az ismert marosvásárhelyi jogász a Vatra Românească alapító alelnöke, a 90-es évek elején aktív szerepet vállalt a magyarellenességéről elhíresült szervezetben. „Engem is meglepett a kolléga gesztusa, annál is inkább, mivel ’90-ben azok között volt, akik töröltettek a jelöltek listájáról. Igaz, az emberek változnak, Sabău Pop néhány évvel ezelőtt beismerte tévedését” – kommentálta lapunknak a furcsa segítséget Kincses.
A két ügyvéd-politikus társulása nem maradt visszhangtalanul: Kincsest az RMDSZ néhány tagja, Sabău Popot meg a román nacionalisták támadták ki. Védőbeszédében az egykori Vatra-alelnök fontosnak tartotta elmondani, hogy bizonyos dolgokban nem ért egyet társával, és szavazatával sem tüntetné ki, de felháborítónak tartja, hogy 2008-ban is akadnak olyanok, akik megakadályoznák jelölését. Kincses politikai ellenfelét, Markó Bélát parafrazálva hangsúlyozta, azonkívül hogy a románoknak meg kellene tanulniuk magyarul, nem ártana, ha a saját nyelvüket is jobban megismerik. „Eredeti példány nem lehet sem négy, sem három, sem kettő. Eredeti mindössze egy létezik, a többi csak másolat” – fejtette ki. Ioan Sabău Pop egyenesen Larousse-t és Eminescut hívta segítségül, hogy mindenki számára tisztázza a nyelvi feladványt. Adrian Bereczki Kincsesnek kedvező ítéletét a terem tapssal fogadta.
Amennyiben a táblabíróság megerősíti az alapfokon született döntést, az MPP által is támogatott Kincses Markó Béla RMDSZ-elnök ellen szállhat versenybe a Nyárád- és Küküllőmenti régió szenátori székéért.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.