Fotó: Bodor Tünde
Leváltották a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér igazgatóját, Alexandru Anghelt a Dan Air távozása miatt – közölte pénteken a Brassó megyei közgyűlés elnöke. A román fapados légitársaság az üzemidő meghosszabbítása után visszatérne az erdélyi légikikötőbe.
2023. november 10., 14:402023. november 10., 14:40
Alexandru Anghel igazgató leváltásáról Serban Todorica, a repülőteret fenntartó és működtető Brassó megyei közgyűlés elnöke számolt be a Bună Ziua Braşov megyei lapnak. A pénteki cikk szerint az első romániai zöldmezős beruházásként tavaly júniusban megnyitott brassói nemzetközi repülőtér igazgatótanácsa csütörtökön döntött az igazgató leváltásáról és felelősségre vonásáról a légikikötőnél kialakult nehéz helyzet miatt. Anghel menesztését egyhangúlag szavazta meg a testület négy tagja, az ötödik tag maga a leváltott igazgató. Şerban Todorică elmondta: a döntést pénteken hivatalosan közzéteszik, és 30 napon belül felbontják a munkaszerződést – számolt be az MTI.
A Székelyföldet is kiszolgáló Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről csütörtökön távozott a legtöbb járatot működtetű légi szolgáltató, a Dan Air. A román fapados légitársaság múlt héten jelentette be, hogy jövő héttől a moldvai Bákóból működteti eddigi brassói járatait, mivel az erdélyi repülőtér csak napi 12 órát üzemel, ami jelentős bevételkiesést okoz a társaságnak.
A lap szerint a Dan Air utolsó, Stuttgartból érkező gépének brassói landolására a légitársaság igazgatója, Matt David is megérkezett.
A működtető szerint az állandó üzemeltetés 2025-ben valósulna meg, de 2024. január 15-étől 16 órásra bővülne a nyitvatartás. Alexandru Anghel közölte: a Dan Air vezetése már ekkor fontolóra venné a visszatérést. Ez a cégnek is érdeke, mivel Bukarest után Brassó a legtöbb turistát vonzó romániai város. A hosszabb üzemidőt az akadályozza, hogy a légikikötő forgalmát virtuális toronyból, Aradról irányítják, és a ROMATSA szerint nincs elegendő alkalmazott, így újakat kell kiképezni.
„Aznap tényleg bemutattam egy tevekénységi jelentést, elmondtam, hogy mi történt a repülőtőrrel június 15-től kezdve, és tisztáztam néhány részletet. A végén az igazgatói testület megpróbált elbocsájtani az állásomból. Jelenleg nem mondhatok részleteket ennek kapcsán, mert ami történt, az jogilag nem volt legális. Az én elbocsátásomra vonatkozó napirendi pont nem szerepelt a listán, igy bármilyen döntés ebben a kérdésben jogellenes" – nyilatkozta a légikikötő vezetője hozzátéve, hogy a közgyűlésnek a működése is illegális, ugyanis egyik tagja a ROMATSA alkalmazottja.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
szóljon hozzá!