2009. március 12., 09:492009. március 12., 09:49
Stan kifejtette, nem engedi meg, hogy sárba tiporják a nevét, inkább távozik a tisztségből, amelyet állítása szerint önerőből szerzett meg. Hozzátette, testvérét nem értesítette a döntésről. A lemondásra azt követően került sor, hogy Mircea Matei, a PDL Bihar megyei ügyvezető elnöke kedden Radu Ţârle tanácselnök lemondását kérte.
Matei azzal vádolta az elöljárót, hogy feleségét tanácsosnak alkalmazta a megyei tanácshoz, egyik húga az ennek alárendelt intézményben jutott álláshoz, és közbenjárt, hogy bátyja bekerüljön a hőerőmű igazgatótanácsába. Mint mondta, nem ez az első alkalom, hogy Ţârle rokonait alkalmazza, szenátorként és európai parlamenti képviselőként is így járt el.
Ţârle nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy rokonait alkalmazta az intézményben. Mint mondta, még a kampányban bejelentette, hogy alkalmazni fogja a feleségét. „Elmondtam, és megismétlem: én nem tartok szeretőket, és nem vásárolok nekik lakásokat és autót közpénzből” – vágott vissza a tanácselnök a megye korábbi, PDL-s vezetésére utalva.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.