Lejáratást kiált a Román Posta az EMNT kampánya miatt, miszerint ne bízzuk a levélszavazatot az állami kézbesítőre

•  Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

Lejárató kampány zajlik ellene a Román Posta szerint a magyar nyelvű romániai sajtóban a magyar országgyűlési választások apropóján.

Krónika

2022. március 30., 12:372022. március 30., 12:37

2022. március 30., 13:062022. március 30., 13:06

Közleményében a román állami intézmény felrója, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megrendelésére

olyan reklámanyagok készültek, amelyek arra építenek, hogy a választásra jogosult erdélyi magyar állampolgárok ne bízzák a már kitöltött levélszavazatukat a postára, hanem vigyék be azokat inkább a demokrácia-központokba,

így biztosabb ugyanis, hogy az április 3-ai határidő előtt azok célba érnek, és nem késve érkeznek meg.

A Román Posta közleményét a G4media.ro portál hozta szerdán nyilvánosságra. Ebben az állami intézmény emlékeztet, hogy

ők voltak azok, akik kikézbesítettek több mint 300 ezer, levélszavazatot tartalmazó borítékot, és hangsúlyozzák, ugyanígy időben vissza is juttatták volna azokat a Nemzeti Választási Irodához (NVI).

„A Román Posta egy politikai vita áldozatául esett ezen választások összefüggésében, aminek nincs köze a szolgáltatásai minőségéhez. A használt kifejezésmód, mind a rádiós hirdetésben, mind a szóróanyagokon, azt sugallja, hogy a Román Posta nem megbízható partner, ami

Idézet
nem a valóságnak megfelelően láttatja az országos postai szolgáltatót, megtéveszti a közvéleményt, károsítva az intézmény megítélését”

– áll a portál által idézett dokumentumban.

A posta képviselői hangsúlyozzák, hogy mindig teljesítik a törvény által előírt kötelezettségüket, és komolyan vesznek minden szerződést.

korábban írtuk

Nagy a szavazókedv Erdélyben: Csíkszeredában és Kolozsvárt is gyűlnek a levélszavazatok
Nagy a szavazókedv Erdélyben: Csíkszeredában és Kolozsvárt is gyűlnek a levélszavazatok

Nagy érdeklődés övezi az anyaországi országgyűlési választást a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok körében, akik közül sokan juttatják el levélszavazatukat a főkonzulátusokra, valamint a partnerszervezetekhez. 

Amint arról lapunkban több ízben is írtunk, nem makulátlan a Román Posta szolgáltatásainak minősége, a Krónikát is rendszeresen megkeresik azzal, hogy lapunk nem érkezik meg pontosan, ráadásul még Nagyváradon is van olyan környék, ahová csak hetente kétszer kézbesítenek.

Ugyanakkor Marcel Ciolacu, a jelenleg legnagyobb kormánypárt, a PSD elnöke is a Román Posta vezetőjének menesztését követelte 2020 decemberében a késve kézbesített levélszavazatok miatt.

korábban írtuk

A Román Posta vezetőjének menesztését követeli a PSD elnöke a késve kézbesített levélszavazatok miatt
A Román Posta vezetőjének menesztését követeli a PSD elnöke a késve kézbesített levélszavazatok miatt

A Román Posta vezetőjének azonnali leváltását kéri a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A kormányfő szerint néhány száz, a megszabott határidő után beérkezett levélszavazat tekinthető érvénytelennek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna