Fotó: Haáz Vince
Néhány éven belül valamennyi tanár nyugdíjba vonul azok közül, akik még 1989 előtt végeztek – hívta fel a figyelmet Măriuca Talpeș, a pedagógusmunka elismerését, népszerűsítését célul kitűző Merito egyesület alapítója. Ahhoz pedig, hogy megfelelő hozzáállású utánpótlás érkezzen, sürgősen meg kéne emelni a kezdő tanárok fizetését – véli az oktatási szakember.
2023. január 26., 12:582023. január 26., 12:58
Măriuca Talpeș a Román Televízió egyik műsorában jelezte, a következő tíz évben valóban mintegy 60 ezer pedagógus vonul nyugdíjba – a mostani oktatók csaknem fele –, amivel alapvetően nem lenne gond, hiszen az oktatási rendszer minden bizonnyal „kitermel” ugyanennyi tanárt. Az viszont nagy kérdés, hogy milyen fokú felkészültséggel, hozzáállással, elhivatottsággal rendelkeznek majd az utódok, akik számára vonzóvá kell tenni a pályát. A Merito nevű projekt ötletgazdája kijelentette,
A nagy lemaradás ugyanis azt eredményezi, hogy a frissen végzett pedagógus a minimális fogyasztói kosár értékénél (augusztusi adatok szerint 3300 lej) húsz százalékkal kevesebbet keres.
Măriuca Talpeș azt is nehezményezi, hogy egy pedagógus fizetése nem a teljesítménye, hanem a kora szerint nő. „Szeretned kell a hivatásodat, karriertervet kell készítened, és ha eredményes a gyerekekkel végzett munkád, akkor nőnie kell a fizetésednek” – vélekedett a szakember. Aki szerint 1989 előtt még nagyon sokan választották szenvedéllyel a tanári pályát, viszont a rendszerváltás után rengeteg olyan fiatal fordult el tőle, akiknek ott lett volna a helyük –
– nyilatkozta a Merito alapítója. „Manapság kevesen ajánlják, hogy tanár légy, mert a pedagógusok nem érzik, hogy értékelnék munkájukat, sem az osztályban, sem pedig a kollégák, az igazgató vagy a teljes társadalom. Nem éreznek elismertséget.
– jelentette ki Măriuca Talpeș. Hozzátette: ha nem növelik meg a kezdő tanárok fizetését a jelenlegi összegről az átlagbérre, azaz 2600-ról 3900 lejre, akkor nem sikerülhet bevonni az oktatási rendszerbe az egyetemek értékes hallgatóit, akik szenvedélyesen dolgoznának a gyerekekkel.
„Mert felmerül bennük: »vajon kell egy másodállás is, miből fizetem az albérletet, miből veszek ennivalót, ruhát, amivel iskolába mehetek«, és így tovább. Egyszerűen nem hozhatsz olyan kemény döntést, hogy egy rosszul fizetett állást választasz, bármennyire is szeretnéd” – érzékeltette a helyzet visszásságát a TVR műsorában Măriuca Talpeș.
A Székelyhon tavaly szeptemberben szintén arról írt: a mindenkori áltagbérhez kötné a kezdő tanárok fizetését a készülő tanügyi törvény, ami azt jelentené, hogy nem 2400 lej körül keresne egy pályakezdő pedagógus, hanem 4000 lejnél kezdődne a juttatása. Ettől a jelentős fizetésemeléstől várnák, hogy többen válasszák a tanári szakmát, és ne az menjen pedagógusnak, akinek nincs más lehetősége.
A mindenkori áltagbérhez kötné a kezdő tanárok fizetését a készülő tanügyi törvény, ami azt jelentené, hogy nem 2400 lej körül keresne egy pályakezdő pedagógus, hanem 4000 lejnél kezdődne a juttatása.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!