Fotó: Krónika
A történelem begyorsult, és a nem túl távoli jövőbe vetített sötét jövőkép még közelebb került hozzánk, hangzott el a Krónika Live műsorában, amelynek vendége Sayfo Omar migrációkutató volt.
2021. november 02., 19:592021. november 02., 19:59
Mi innen Közép-Európából megtehetjük azt, hogy általában Nyugatról és általában vett iszlámról beszélünk, de ez egy politikai narratíva, közelebbről nézve nagyon vegyes közösségekről van szó, fogalmazott Sayfo Omar migrációkutató és politológus, akit Rédai Attila és Szőke László kérdezett a Krónika Live legfrissebb, kedd esti műsorában.
Az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatója szíriai származású édesapja révén került kapcsolatba a muszlim kultúrával, s bár ő debreceni reformátusként nevelkedett, az iszlám világa kutatási területévé vált. Véleménye szerint Székelyföld és Erdély vonatkozásában joggal felmerülő párhuzam és félsz a migráció témájában, hogy a betelepülők átvehetik az uralmat is egy adott terület fölött, a mai Nyugat-Európában jelentős különbség, hogy a különböző muszlim bevándorlócsoportok mögött nincs államhatalom, és ők maguk sem egységesek sem etnikai, sem kulturális-társadalmi vonatkozásban.
Sayfo Omar ugyanakkor úgy véli, hogy bár különböző okok váltották ki a történelem folyamán a különböző migrációs hullámokat, és ma inkább a gazdasági motivációk állnak a háttérben, ugyancsak a történelem taníthat meg minket arra, hogy ha van akarat, akkor meg is lehet állítani ezeket a hullámokat. Ráadásul van is értelme, hisz minden nagyobb tömegű migrációs csoport megjelenése egy adott társadalomban megváltoztatja fő kurzust, így van racionalitás abban, hogy a szóban forgó társadalom meg akarja védeni magát, mint ahogy az sem ellentétes a racionalitással, hogy a migránsok a jobb élet reményében megpróbáljanak új életet kezdeni valahol.
A kutató rámutatott ugyanakkor arra a felemás helyzetre, hogy miközben Magyarország kormánya világosan és határozottan kommunikálja azt, hogy ők keresztény Európát szeretnének, és azért az unió feketebárányává vált, több Nyugat-Európai országban a magyarhoz hasonló szigorítást vezetett be a bevándorlási politikában, de szépen, „eurokonform” módon becsomagolva, szakpolitikai szinten dolgozva, és ezért semmilyen retorzió nem éri őket.
A teljes adás a Krónika Facebook-oldalán és a Médiatér Youtube-csatornáján nézhető vissza.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
szóljon hozzá!