Központ a kastélyban

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Remélhetően már tavasszal elkezdődhetnek a nagykárolyi Károlyi-kastély és az erdődi vár felújítási munkálatai, miután az illetékes hatóság elfogadta a két önkormányzat által közösen, a Regionális Operatív Program keretében benyújtott projektet.

Végh Balázs

Végh Balázs

2008. október 29., 00:002008. október 29., 00:00

„Az Északnyugati Regionális Fejlesztési Tanács rábólintott a felújítási tervekre. A szervezet előterjesztése nyomán a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium finanszírozza majd a kivitelezést” – közölte a Krónikával Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. Mint mondta, a teljes összeg 5,1 millió euró, amelyből az erdődi várra 700 ezer euró jutna, a többiből pedig Nagykároly gazdálkodhat. „Ebből az összegből az épületet kívül-belül renoválni tudjuk. A cél egy regionális turisztikai központ kialakítása, erre mi sem alkalmasabb, mint egy ősi, restaurált főúri lak” – vélte a polgármester. Sajnálkozva tette hozzá, hogy a melléképületek és a park rehabilitációjára már nem jut a pénzből, így az angolkert helyreállítására már idén megpróbálnak a városi költségvetésből pénzt kiutalni.

„A mai gazdaságpolitikai helyzetben nem számíthatunk arra, hogy kormánypénzekből megvalósíthatunk egy ilyen nagyszabású tervet, helyi forrásokból pedig lehetetlen ilyesmit finanszírozni, ezért további pályázati sikerekben reménykedünk” – mesélte a polgármester.

Mint mondta, az előzetes fejlesztési terveket már eleve céltudatosan alakították ki, a termeket funkcióiknak megfelelően újítják fel. A kastélyparkban szállót és egy multifunkcionális jellegű kulturális központot is létrehoznának, amelyek bevételeikkel szintén hozzájárulnának a komplexum fenntartási költségeihez.

A hétezer négyzetméteres alapterületű kastély helyiségei különböző kulturális és turisztikai célú tevékenységek helyszínéül szolgálnának. A földszinten többek között tanácsterem, korhű kápolna, könyvtár, olvasóterem és kiállítóterem kapna helyet, az egykori lovagteremben pedig közösségi rendezvényeket tartanának. A kisebb helyiségekben művészeti és irodalmi kávézót, teázót, zeneszalont alakítanának ki. Minden emeleten információs pult működne, de az épületben egy regionális turisztikai iroda is helyet kapna, amely Nagykároly és vidéke látványosságait, szórakozási lehetőségeit népszerűsíti majd. „Az emeleten múzeum, alkotóműhelyek, oktatótermek lesznek, de a legnagyobb látványosságnak a toronytermekben kialakítandó kézművesműhelyek és kiállítótermek számítanak majd” – részletezte Regéczy István, az önkormányzat műszaki irodájának vezetője.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek