Középkori apátság maradványaira bukkantak Nagyváradon

Pénzhiány miatt csak részlegesen tárták fel a Nagyvárad határában a 12. században épített váradhegyfoki premontrei apátság maradványait. Lakatos Attila régész, a Körösvidéki Múzeum munkatársa elmondta: jó volna mielőbb teljesen feltárni a helyszínt, erre azonban mindaddig nem kerülhet sor, míg a jelenleg magánkézben levő területet vissza nem vásárolják.

Nagy Orsolya

2009. május 11., 09:442009. május 11., 09:44

A szakember szerint ideális esetben nemzetközi gyűjtést követően, a Váradon működő premontrei kanonokrendi prépostsággal együttműködve lehetne pénzt szerezni a munkálatokra. Az ásatási gödröt egyébként már betemették, s hogy az egyedülálló régészeti lelet mikor lesz látogatható, a jövő titka marad. A nagyváradi Víz- és Csatornázási Művek Rt. egy évvel ezelőtt kezdte el a város melletti domb egyik utcájának közművesítését, amikor kiderült: a 12. században épített váradhegyfoki premontrei apátság maradványaira bukkantak a környéken. A terep részleges feltárása nemrég fejeződött be, a páratlan lelet történetéről, valamint az ásatások eredményeiről Lakatos Attila történész, a Körösvidéki Múzeum régésze beszélt a Krónikának.

„Évek óta tudtuk, hogy az apátság romjai a környéken vannak, ám sokáig azt hitték, az épület a szomszédos dombtetőn állt, hiteles dokumentáció ugyanis nem állt rendelkezésünkre az egykori építmény pontos helyéről – mondta az archeológus. – Egy 17. századi metszeten kivehető az akkor már romos épület: a képen a város látható egy magaslatról, középpontjában a várral, s az előtérben jól látszik egy dombtetőn álló, fallal körülvett építmény, amelyet a hegyfoki konventként azonosítottak. A korszakra azonban, amelyben a metszet készült, nem volt jellemző a helyszínen, megfigyelés alapján történő rajzolás, a kép tehát földrajzilag nem megbízható, s az sem állapítható meg pontosan, melyik Várad környéki dombról lehet szó.”

Nehézkes procedúra

A történész elmondta: négy évvel ezelőtt saját szemével győződhetett meg arról, melyik is a valódi helyszín: feleségével épp a kellemes, árnyas domboldalba vájt földúton sétált, amikor észrevették, az út mellett a lejtőn téglák állnak ki a földből. „A feltárás nem kezdődhetett el azonnal, a vonatkozó törvény értelmében ugyanis az ásatás költségeit annak a vállalatnak vagy személynek kell állnia, aki megbolygatja a lelőhelyet – mondta Lakatos Attila. – A jogi procedúra egy évet vett igénybe, s a szakemberek április közepén mehettek ki a helyszínre, hogy néhány négyzetméternyi területen feltárják a terepet. Mint kiderült, kolostortemplom állt itt, az akkori építkezési szokásoknak megfelelően téglából épült, s több méter vastag kerítés vette körül. Az évszázadok során a téglák nagy részét elhordták a környék lakói, így a szakember szerint valószínű, hogy a hegy lábánál álló régi házak falában még mindig találhatnának innen származó építőanyagot.

Királyi temetkezőhely a város szélén

A mintegy 2500–3000 négyzetméternyi területen akár ezer holttest is heverhet – véli Lakatos Attila. A templomkerteket akkoriban temetőként is használták, s az évek során egymásra hantolták a holtakat. Az apátságnak több különlegessége is van: nem sokkal építése után, 1131-ben ide temették II. István királyt – sírját még nem sikerült felkutatni. A váradhegyfoki konvent hiteles hely volt a középkorban: közjegyzői hivatalként szolgált, a premontreiek magánjogi ügyeket is intéztek itt. Erdélyben ezenkívül csak a váradi és a gyulafehárvári káptalan, illetve a kolozsmonostori konvent szolgált ilyen helyként. A 16. században aztán II. Lajos király zálogba adta az apátságot, 1808-ig mások birtokolták, s az épületet hagyták elromosodni.

A telek teljes feltárását az is akadályozza, hogy a terület magánkézben van: három magántelekre osztották. A területen fából készült, kis hétvégi ház épült, és Lakatos szerint a jövőben nem is épülhet már itt semmi. Ahhoz ugyanis, hogy védetté nyilvánítsák a lelőhelyet, fel kell kerülnie a Művelődésügyi Minisztérium kétévente frissített listájára. Építkezési engedélyt azonban már az ehhez szükséges dokumentáció iktatása után nem lehet kiadni, s ez szerencsére már megtörtént.

A Körösvidéki Múzeum szakembere elmondta: jó volna mielőbb teljesen feltárni a helyszínt, erre mindaddig nem kerülhet sor, míg a területet vissza nem vásárolják, erre azonban egyelőre nincsen pénzkeret. Lakatos szerint ideális esetben nemzetközi gyűjtést követően, a Váradon működő premontrei kanonokrendi prépostsággal együttműködve lehetne pénzt szerezni a munkálatokra. Az ásatási gödröt egyébként már betemették, s hogy az egyedülálló régészeti lelet mikor lesz látogatható a nagyközönség számára, az még a jövő titka.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

Csökken az újraerdősítés mértéke, de az erdélyi megyék még tartják a lépést

2024-ben visszaesett Romániában az újraerdősített területek nagysága, különösen a tűlevelű és lombos fajok esetében. Összesen valamivel több mint 25 ezer hektárra terjedtek ki az erdőmegújítási munkálatok.

Csökken az újraerdősítés mértéke, de az erdélyi megyék még tartják a lépést
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere
2025. augusztus 02., szombat

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó

A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó
2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók