Korábbi mintarendőrt gyanúsítanak nemi erőszakkal Kolozs megyében

Képünk illusztráció •  Fotó: Székelyhon

Képünk illusztráció

Fotó: Székelyhon

Fiatal nő ellen elkövetett nemi erőszak gyanúja miatt 30 napos előzetes letartoztatásba helyeztek egy rendőrt Kolozs megyében.

Krónika

2022. november 15., 14:062022. november 15., 14:06

2022. november 15., 14:182022. november 15., 14:18

A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság keddi beszámolója szerint az intézmény egyik rendőr alkalmazottját azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt pénteken megerőszakolt egy fiatal nőt – számolt be a rendőrség közleményére hivatkozva az Agerpres.

A nemi erőszak november 12-én történt egy Kolozs megyei hétvégi házban tartott házibulin.

Mint írták, a rendőrt hétfőn helyezték 30 napos előzetes letartoztatásba, miután már az eset megtörténte után, 12-én feljelentést tettek ellene, majd ennek nyomán 24 órára őrizetbe vették.

A vizsgálat jelenleg is zajlik a bűncselekmény körülményeinek felderítése érdekében. Arra hivatkozva, hogy az ügy már az ügyészség hatáskörébe tartozik, a rendőrség nem közölt több részletet.

A ȘtirideCluj kolozsvári román portál ellenben arról számolt be, hogy a bűncselekmény éjszaka történt, miután a társaság valamennyi tagja sok alkoholt fogyasztott. Az áldozat elvonult aludni a szobájába, ott tört rá a részeg rendőr, aki megerőszakolta. A lányt végül a párja mentette ki, aki szintén részt vett az összejövetelen, és aki a kiáltozásra a segítségére sietett.

A hírportál arról is beszámolt, hogy Răzvan Vasile P. a Kolozs megyei rendőrség közlekedési osztályán dolgozik és eddig mintarendőrnek számított. Felettesei korábban számos alkalommal megdicsérték az intézmény Facebook-oldalán, többek között azzal érdemelte ki a nyilvános méltatást, hogy segített a női gépkocsivezetőknek kereket cserélni vagy az idős nőknek átkelni az úton.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Ukránok ezrei keltek át idén illegálisan a határon Máramarosban

Az idei év első hét hónapjában több mint 5000 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt Máramaros megye hegyvidékén, kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, amikor több mint 6700 illegális határátlépést jegyeztek.

Ukránok ezrei keltek át idén illegálisan a határon Máramarosban
2025. augusztus 21., csütörtök

Megerőszakolhatta volt diákját egy bihari magyar pedagógus

Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.

Megerőszakolhatta volt diákját egy bihari magyar pedagógus
2025. augusztus 21., csütörtök

26 millió forinttal segíti az erdélyi árvízkárosultakat a Magyar Református Szeretetszolgálat

Huszonhatmillió forinttal segíti a háromszéki és parajdi természeti katasztrófák kárvallottjait a Magyar Református Szeretetszolgálat.

26 millió forinttal segíti az erdélyi árvízkárosultakat a Magyar Református Szeretetszolgálat
2025. augusztus 21., csütörtök

Kenyérszentelés után virágkocsik: idén is megadják a módját Nagyváradon a magyar államalapítás megünneplésének

A két és fél évtizedes hagyomány jegyében megérkezett Nagyváradra Debrecenből négy, a híres Virágkarneválon augusztus 20-án „fellépő” virágkocsik közül a magyar államalapítás ünnepére időzített Magyar Kultúra Napjai elnevezésű rendezvény részeként.

Kenyérszentelés után virágkocsik: idén is megadják a módját Nagyváradon a magyar államalapítás megünneplésének
2025. augusztus 21., csütörtök

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében
Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. augusztus 21., csütörtök

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében

2025. augusztus 20., szerda

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon

Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 20., szerda

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi

Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi
2025. augusztus 20., szerda

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter

Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter
2025. augusztus 20., szerda

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről

A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről
2025. augusztus 20., szerda

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon

Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon