Fotó: Sapientia EMTE
Immár tizenhatodik alkalommal kerül sor a Bocskai-zarándoklatra, melynek során február 21–22. között egy magyarországi küldöttség tagjai a fejedelem életéhez kötődő helyszínekre látogatnak el. Hagyomány szerint a látogatók felkeresik Kolozsvárt is: február 21-én, kedden 12 órától koszorúznak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektori Hivatalának otthont adó Bocskai-házban.
2023. február 17., 14:392023. február 17., 14:39
2023. február 17., 15:362023. február 17., 15:36
A zarándoklaton a magyarországi hajdúvárosok küldöttsége vesz részt, akik Bocskai István fejedelem életéhez kapcsolódó településekre látogatnak, a vendéglátókkal együtt róva le tiszteletüket a fejedelem történelmi alakja előtt, megkoszorúzva a neki állított emlékműveket – áll a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménmyében.
ahová február 21-én, kedden érkeznek meg a zarándoklat tagjai. A fejedelem mellszobrát, majd a kültéri domborművet 12 órától koszorúzzák meg.
Fotó: Sapientia EMTE
A koszorúzáson jelen lesznek a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat és a Bocskai István Emlékbizottság képviselői, a hajdúsági polgármesterek, önkormányzati képviselők, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége. Az ünnepi rendezvényre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Ismét alábbhagyott a lelkesedés a Kolozs megyében épülő gyorsforgalmi út esetében, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.
Az identitásunk, az önazonosságunk, a kultúránk, a hagyományaink és a történelmünk az, ami mindvégig összeköt bennünket – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken Szatmárnémetiben.
Nicuşor Dan államfőjelölt megválasztására buzdítanak nyílt levélben a romániai rockzene területén tevékenykedők: zenészek, szervezők, újságírók és fotósok.
A 753 tonnás turbinát szállító gigaszállítmány hossza 118 méter, szélessége 6, magassága 5,4 méter, és majdnem egy hét alatt teszi meg a közel 200 kilométeres távolságot.
George Simion letartóztatja Klaus Iohannist, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ összes képviselőjét, és elveszi a házukat – áll egy névtelen levélben, amelyet több nagyszebeni postaládában is elhelyeztek.
Évek óta fesztiválozom, így bátran kijelenthetem, hogy a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál mindig ugyanolyan, de számomra most nagyon más.
Nagyszabású migrációellenes akciókat szervezett a határrendészet két napon át Arad megyében, a román–magyar határhoz közeli utakon, amelyeken a magyar és a német rendőrség munkatársai is részt vettek.
Ro-Alert üzenetben figyelmeztette a környéken élőket a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség pénteken reggel 6.30 óra környékén, miután medvét láttak a Kövesegyháza és Sástelek közötti erdőben – írja az Ebihoreanul.ro helyi portál.
Az elnökválasztáson való részvételre és a magyar felsőoktatás jövőjének támogatására kérik a volt és jelenlegi diákokat, pedagógusokat a magyar nyelven oktató romániai felsőfokú intézmények vezetői, vezetőségi tagjai.
Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolája. A vendégek betekinthettek a szakosztályok működésébe, a templomi ünnepség pedig számba vette az elmúlt tíz esztendő történéseit.
szóljon hozzá!