2008. december 24., 13:142008. december 24., 13:14
Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke a tegnapi önkormányzati gyűlésen közölte: annak ellenére, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) úgy döntött, Benedeket azonnali hatállyal kizárja az RMDSZ soraiból, a marosvásárhelyi politikus mindaddig nem veszíti el a megyei tanácsosi tisztségét, míg fellebbezéséről nem születik döntés. Az SZKT vasárnapi döntésének hírére kezdeményező csoport is alakult Marosvásárhelyen, amely nyilvános állásfoglalásban közölte: aláírásgyűjtést kezdeményeznek azért, hogy Benedek Imrét visszavegyék az RMDSZ-be.
„Olyan emberek, mint Markó Béla és Borbély László, hoszszú éveken át az RMDSZ védőgyűrűjét kisajátították, és saját céljaikra használták fel, megpróbálták az értékes és véleményformáló embereket eltávolítani, ha azok keresztezték az érdekeiket. Nem engedhetjük meg, hogy az RMDSZ-vezetőség önkényesen, a szövetség alapszabályait felrúgva és emberi jogokat sértve hozzon döntéseket” – olvasható többek közt a kezdeményező csoport közleményében. Mint ismeretes, az orvos-politikust sújtó döntés a hétvégén, helyi szinten született, vasárnap viszont a Szövetségi Állandó Tanács is megerősítette. Benedek kizárását Biró Rozália SZKT-elnök jelentette be, aki szerint a vásárhelyi politikus „helyrehozhatatlan károkat okozott az RMDSZ-nek” a törvényszékre benyújtott keresetével, melynek nyomán érvénytelenítették az RMDSZ által a 43-as külföldi választókörzetben megszerzett mandátumot, azaz Kötő József képviselői mandátumát. Az SZKT elnöke nem adott szót Benedeknek, bár a teremből többen azt kérték, adjanak lehetőséget neki, hogy magyarázattal szolgáljon tettére.
Amint arról már beszámoltunk, a bukaresti ítélőtábla pénteken érvénytelenítette Kötő Józsefnek a külföldi választókörzetben elnyert képviselői mandátumát. Kötő mandátumát Benedek Imre, az RMDSZ marosvásárhelyi második választókörzetének képviselőjelöltje óvta meg, beperelve a Központi Választási Irodát.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.