„A Temes megyei magyar iskolások száma azonban az összlétszám mindössze 1,5 százalékát teszi ki, többségük román iskolába jár. Mások mintegy kompromisszumképpen német vagy angol tannyelvű oktatási intézmények felé irányítják gyermekeiket” – részletezte Halász Ferenc.
Az RMDSZ-vezető a beszélgetés résztvevőit arról is tájékoztatta, hogy a magyarok 63 százaléka él vegyes házasságban, ami pedig Halász szerint az önkéntes asszimilációt jelenti. Az ezekben a családokban született gyermekek 40 százaléka már nem tanul meg magyarul, a második generációban pedig ez az arány már eléri a 80 százalékot. „1990-ben a megye területén 2 ezer gyermek tanult magyarul. Mára számuk ezerre csökkent. Egy román iskolában tanuló diák pedig soha nem tanul meg anyanyelvén írni és olvasni, ha nem származik olyan értelmiségi családból, ahol a szülők szabadidejükben időt szánnak erre” – hangsúlyozta Halász. A magyar nyelvű sajtó helyzetére is kitért, emlékeztetve, a 19. századtól a kilencvenes évekig a megyében magyar nyelvű napilap jelent meg, az olvasók ma csak hetilapot tudnak fenntartani.
Magyar polgármester Óteleken
Szabó Csaba Zoltán, az RMDSZ polgármesterjelöltje nyerte meg a Temes megyei Óteleken vasárnap megtartott időközi helyhatósági választásokat. A Temes megyei településen azt követően szerveztek időközi választásokat, hogy Ótelek kivált Újvár községből.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.