2008. december 22., 10:182008. december 22., 10:18
Az önkormányzati képviselők elfogadták a 2008–2013-as időszakra vonatkozó megyei hulladékgazdálkodási stratégiát, és jóváhagytak egy nagyborosnyói teleköszszevonást, amely a Hargita megyével közösen leadott, hulladékgazdálkodásról szóló uniós pályázathoz szükséges. Kovászna és Hargita megye közösen vesz részt egy hulladékgazdálkodási programban, melynek összköltsége több mint 34 millió euró. A Kovászna megyei szeméttárolót a Lécfalva és Maksa közötti 15 hektáros területen építik meg.
A tanács eredetileg egy Dálnok határában levő területet szemelt ki a telep létrehozására, de a helyiek tiltakoztak, hangoztatva, az a környezet tisztaságát, a mezőgazdaságot és a turizmus fejlődését veszélyeztetné. Hogy a lécfalviak felzúdulásának elejét vegyék, egy helyiekből álló csoportot a megyei tanács képviselője elvitt Tiszafüredre, ahol egy természetvédelmi rezervátum melletti regionális szemétlerakót látogattak meg. A lécfalviak végül belementek a lerakó kialakításába, cserébe viszont azt kérik, hogy építsék ki az úthálózatot, a víz- és csatornarendszert, követeljék a kivitelezőtől a technológiai előírások betartását és helyi munkaerő alkalmazását. A megyei tanács vezetői elmondták, ezeket a feltételeket teljesíteni tudják.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.