2008. szeptember 18., 00:002008. szeptember 18., 00:00
A két férfi éppen villamosról szállt le, mikor a jelzett és jól kivilágított zebrán halálra gázolta őket a kisbusz. Mindkét áldozat a helyszínen életét vesztette, a mentősök már hiába érkeztek a baleset helyszínére – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Dorin Sava, a közlekedési rendőrség nagyváradi vezetője.
A Peugeot Boxer 22 éves Kolozs megyei vezetőjét gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vették őrizetbe, és kérték előzetes letartóztatását. A két áldozat a munkahelyére igyekezett, mikor a szerencsétlenség történt. A baleset helyszínét egyébként hónapok óta figyelik rendőrségi térfigyelő kamerákkal.
A Nagyváradról a magyar határ felé vezető úton a tegnapi esetet is figyelembe véve csökkent az elmúlt évekhez képest a közlekedési balesetek száma – tájékoztatta a Krónikát Alina Dinu. A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy idén nyáron június 16-a és szeptember elseje között, amikor egy országos baleset-megelőző program keretében mozgó radarokkal figyelték a Borsi utat, egyetlen, halálos kimenetelű vagy súlyos sérülésekkel járó közlekedési baleset sem történt.
A szerencsétlenségeket elsősorban figyelmetlenségek okozzák, azaz a járművezetők nem megfelelő módon sorolnak be forgalomba, vagy a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtanak. Ritkábbak azok az esetek, amikor az autóvezetők nem adják meg a gyalogosoknak az átkelőkön őket megillető elsőbbséget, tette hozzá a szóvivő. Bihar megyében egyébként tavaly szeptemberben 22 súlyos közlekedési baleset történt, 19 súlyos sérülttel és hat halálos áldozattal.
Ebben a hónapban tízen hunytak el 12 súlyos közlekedési balesetben, nyolcan pedig súlyos sérülésekkel élték túl a szerencsétlenségeket.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.