Fotó: Biró István
2009. február 06., 11:292009. február 06., 11:29
A palástjogától megfosztott Szabó Csongor volt kérői lelkész esetét bemutató riportunkhoz elsősorban olyanok szóltak hozzá, akik nem a Krónikából ismerték a történteket. A lelkész mellett és ellen megannyi olyan érvet is felsorakoztattak, amely nem szerepelt a Krónika cikkében. Az „andyevi” jelszóval bejelentkező olvasó úgy vélte, a Krónika csak a lelkész ellenségeit hallgatta meg, és egyoldalúan tájékoztatott.
„Kérői” azt tartotta sajnálatosnak, hogy ilyen dolgok jelennek meg Kérőről. „Kiskuruc” úgy vélte, nem egyedi, ami Kérőben történik, Erdély-szerte megannyi pap illethető a paráznaság vádjával. Szerinte az is jelenség, hogy a lelkészek luxuskörülményeket teremtenek maguknak, a hívek többsége pedig szemet huny a túlkapások fölött. „Gyopár” arról ír, hogy egy emberi élet sokkal komplexebb annál, hogy egy „szenzációhajhász újságcikk vagy tévériport alapján meg lehessen ítélni.
Szerinte ez nem Szabó Csongor ügye, hanem azoké, akik nem akarják, hogy az egyházi nagyhatalmak megsemmisítsék, és a vagyonukból kiforgassák őket.” „Gyopár” írja azt is egy későbbi hozzászólásában, hogy „nem arról kellene vitatkozni, hogy kinek milyen az erkölcsi bizonyítványa, hanem arról, hogy miként kell orvosolni a problémákat”. „Anonymus” és „atyafiuszentlélek” is sérelmezte, hogy Szabó Csongor megpróbálta „kirekeszteni” a magyar sajtót. „Kikerics” kelt a volt pap védelmére megjegyezvén, hogy mind a Szabadságnak, mind a Krónikának nyilatkozott.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.