Kacsó Sándor közzétette megfigyelési dossziéit

Könczei Csilla grafológiai vizsgálatot kér a CNSAS-tól. Nyilvánosságra hozta szekusdossziéját tegnap Kacsó Sándor, amelyből kiderül, hogy a Román Televízió (RTV) magyar szerkesztőségének vezetőjét is megfigyelte a Szekuritáte. Döntését azzal indokolja, hogy a „Bíró Ferenc-ügy” kapcsán több alkalommal is szó esett az általa vezetett szerkesztőségről, emiatt megkérte az 1972 előtt született kollégáit: kérjék ki, és hozzák nyilvánosságra ők is dossziéikat.

Gazda Árpád

2007. október 25., 00:002007. október 25., 00:00

„A kollégákkal való beszélgetésekbõl azt a következtetést vontam le, hogy a további vádaskodásokat csak az alkotói közösségünk tagjainak átvilágításával tudjuk megakadályozni, és így az RTV magyar szerkesztõsége megszabadulhat a rávetõdött árnyéktól” – olvasható Kacsó tegnapi nyilatkozatában. Amint a Krónika október 5-i számában megírtuk, az elmúlt hetek óta élénk találgatás tárgyát képezi, ki lehetett az a „Bíró Ferenc” fedõnevû besúgó, aki éveken át rendszeresen tájékoztatta a kommunista titkosrendõrséget, a Szekuritátét az erdélyi táncházmozgalomról és annak létrejöttét kezdeményezõ kolozsvári Könczei Ádám néprajzkutatóról. Az ügy azt követõen került az érdeklõdés középpontjába, hogy a „célszemély” lánya, Könczei Csilla kolozsvári antropológus, néprajzkutató és egyetemi oktató a Transindex hírportálon található világhálós blogján részleteket közölt a táncházmozgalmat éveken át rendszeresen támogató édesapja, néhai Könczei Ádám megfigyelési iratcsomójából.

A dokumentumok szerint az 17 012-es számú, „Bíró Ferenc” fedõnevû ügynök 1977 és 1982 között 18 jelentést írt Könczei Ádámról. Közülük tíz a táncházról szól, illetve érinti a témát. Könczei Csilla szerint még nem világos, hogy „Bíró Ferenc” meddig dolgozott a titkosrendõrségnek, a besúgói jelentések alapján viszont arra lehet következtetni, hogy a Román Televízió magyar adásának munkatársa volt az 1970–80-as években.

Az ügy következményeként Xantus Gábor operatõr-rendezõ október 11-én a Krónika hasábjain nyilvánosságra hozott vallomásában elismeri, a pártállami diktatúra idején rendszeresen jelentéseket írt pártfölötteseinek a televíziós munkájáról, azokról a személyekrõl, akikkel kapcsolatba került, közöttük Könczei Ádámról is. Xantus a Krónikának elmondta, jelentéseit saját nevén írta alá, és nincs köze ahhoz a „Bíró Ferenc” fedõnevû ügynökhöz, akinek besúgói nyilatkozatai Könczei Ádám megfigyelési dossziéjából kerültek elõ. Ezzel szemben Könczei Csilla, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácshoz (CNSAS) kedden eljuttatott kérésében a Xantus Gábor és „Bíró Ferenc” ügynök írásának összevetését kérte a testülettõl. Könczei Ádám leánya a Szabadságnak azt nyilatkozta, a grafológiai vizsgálatot azért kérvényezte, mert gyanítja, hogy Bíró Ferenc nem lehet más, mint Xantus Gábor. Szerinte egy ilyen elemzés „hamarosan tiszta vizet önthet a pohárba.”

Gyergyai Csaba

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére