Itthon tartani a fiatalokat

Interjú Rákosi János független képviselőjelölttel

Bartos Lóránt

2008. november 25., 06:502008. november 25., 06:50

– Miért döntött úgy, hogy független képviselőjelöltként indul a kézdiszéki választási körzetben a hétvégi választásokon?

– Az elmúlt közel két évtized alatt a választottjaink vajmi keveset tettek a szavazópolgárokért. Szenátoraink, parlamenti képviselőink a fellegekben éltek, elérhetetlenek voltak az egyszerű polgár számára. Most a felső-háromszéki RMDSZ nem állított egyetlen olyan jelöltet sem ebben a választókerületben, aki helybéli lenne, és így jónak láttam, ha olyan személy indul képviselői mandátumért Kézdiszéken, aki jól ismeri az itt élők problémáit. Meglátásom szerint éppen ezért nem indul más jelölt Bokor Tibor RMDSZ-es szenátorjelölt ellenében, hiszen ő is hasonló helyzetben van, mint én, azaz jól ismeri az itteni gondokat.

– Melyek a legfontosabb problémák, amelyeket orvosolni kell?

– Több probléma is van. Az egyik, amely vállalkozóként engem is személyesen érint, hogy kevés a szakember. Szerintem felső szinten is támogatni kellene a szakemberképzést, hiszen európai jelenség, hogy a sok menedzser mellett hamarosan nem lehet kőművest találni. Ugyanakkor meg kell állítani a migrációt, hogy fiataljaink máshol keressenek otthont maguknak. Aki elmegy tanulni, már nem jön haza, hiszen itt csak a földet túrhatja, hogy pityókát termeljen, amit nem lehet eladni. Ennek a jelenségnek kellene véget vetni, itthon tartani fiataljainkat. A vállalkozások támogatását, a munkahelyek megőrzését, illetve újak teremtését szintén fontos feladatnak tartom. Erre is látok megoldást. Beadványt kell készíteni, amely szerint a visszafektetett tőke után nem kell adózni. Svájcban működik, miért ne működhetne stimuláló jelenségként nálunk is?

– Említette a burgonyatermesztést. Megválasztása esetén mit kíván tenni a kézdiszéki gazdálkodók érdekében?

– Ezelőtt másfél évvel fejetlenül léptünk be az Unióba, a jelenlegi kormány a hibás azért, hogy a termelők ide jutottak. A lengyeleknek egy kidolgozott stratégiájuk volt, ők részesülnek a támogatásokból, és értékesíteni is tudják a terményt, nem úgy, mint a romániai gazdák, akik tehetetlenül szemlélik, amint a külföldi pityóka elárasztja a piacot. Az Unió oltárán feláldozták a gazdák megélhetőségét, Felső-Háromszék egyik gazdasági motorját, amely most elromlott. Hatékonyabb támogatási rendszerben látom a megoldást, védeni kell a gazdákat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban