Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Ismert alvilági figura támadt egy rendőrre egy temesvári plázában. Az incidens négy másik rendőr jelenlétében zajlott, ők azonban tétlenül nézték végig a kollégájuk ellen tanúsított erőszakot.
2022. február 09., 11:262022. február 09., 11:26
A támadás az egyik temesvári pláza mélygarázsában történt, a rendőr egy konfliktus helyszínére érkezett.
A román közszolgálati televízió temesvári stúdiója által nyilvánosságra hozott videón látható, amint egy rendőrt ököllel megüt egy férfi, akiről azt mondják, a helyi alvilág ismert arca. A rendőr az ütés erejétől földre került. A jelenethez négy kollégája asszisztált, és ahelyett, hogy beavatkoztak volna, inkább eltávolodtak.
A Temes megyei rendőrség sajtóirodája kedd este közleményben reagált a történtekre, hangsúlyozva, a történtek nem értelmezhetőek úgy, hogy a rendőrök nem reagáltak kollégájuk bántalmazására. A dokumentum szerint „helyesen mérték fel a helyzetet annak érdekében, hogy a konfliktus ne fokozódjon, és ne sérüljenek meg más személyek is”.
Megszólalt az ügyben Mihai Ritivoiu, Temes megye prefektusa is, aki szerdai Facebook-bejegyzésében felháborítónak nevezte a bántalmazott rendőr kollégáinak a magatartását.
„Arra kérem a Temes megyei rendőröket, hogy maximális határozottsággal lépjenek fel a legkisebb ellenszegülés esetében is” – szögezte le a prefektus. Jelezte egyúttal, bemegy a Temes Megyei Rendőr-főkapitányságra, hogy személyesen is átadja ezt az üzenetet.
– zárta posztját Mihai Ritivoiu.
Az Erbașu építőipari vállalat közlése szerint immár 25 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszával.
Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
1 hozzászólás