Indul a Hargita nemzetközi gyorsvonat

December közepén Hargita néven a Székelyföldön áthaladó új nemzetközi gyorsvonatjárat indul Brassó és Budapest között – közölte tegnap Csíkszeredában Tánczos Barna szállításügyi államtitkár. Hozzátette: a lakosság igénye tette szükségessé az Erdélyen nappal áthaladó járat indítását, ami viszont nem vonja maga után az országrészen éjszaka járó Korona gyorsvonat kiiktatását.

Benkő Levente

2008. november 20., 16:142008. november 20., 16:14

A Hargita gyors szerelvényét a MÁV adja, a légkondicionált, büfével és hálókocsival is ellátott vonaton egy Csíkszereda és Budapest közötti menettérti jegy ára első osztályon 93, másodosztályon 62 euró lesz. Tánczos reméli, hogy a Hargita felülmúlja majd a Korona népszerűségét.December 14-én Hargita néven új nemzetközi gyorsvonat közlekedik Brassó és Budapest között. Ezt Tánczos Barna szállításügyi államtitkár jelentette be tegnap Csíkszeredában. Elmondása szerint a Székelyföldről, valamint Erdély más vidékeiről is érkező lakossági igények tették indokolttá, hogy a Brassó és Budapest között az erdélyi szakaszon éjszaka közlekedő Korona nemzetközi gyorsvonatnak legyen Erdélyen nappal áthaladó párja.

„A menetrendet az utazóközönség igényeinek megfelelően alakítottuk ki úgy, hogy az indulási és érkezési időpont az egyetemistáknak, a középiskolásoknak, az ingázóknak, de még a tájban gyönyörködni kívánó turistáknak, zarándokoknak is megfelelő legyen” – magyarázta Tánczos hozzátéve, hogy az új vonat indítása a Román Államvasutak (CFR) és a Magyar Államvasutak (MÁV) illetékesei között 2007-ben kezdeményezett tárgyalások eredménye.
A Hargita nemzetközi gyorsvonat a menetrendi terv szerint hajnali 3 óra 15 perckor indul Brassóból, 3.44-kor érkezik Sepsiszentgyörgyre, majd 4.52-kor indul Csíkszeredából, 10.29-kor érkezik Kolozsvárra, 13.04-kor lépi át a román–magyar határt, és 16.17-kor érkezik Budapestre. A szerelvény Budapestről 8.43-kor indul, 16.54-kor érkezik Kolozsvárra, 22.28-kor Csíkszeredába, 22.37-kor Sepsiszentgyörgyöt és 9 perccel éjfél után a brassói végállomásra. Egy menettérti jegy ára a Csíkszereda–Budapest távon az első osztályon 93, másodosztályon 62 euró lesz, ennek fejében a közönség légkondicionált vagonokban, háló- és büfékocsival is ellátott MÁV-szerelvényen utazhat. Tánczos szerint ezek a körülmények minden igényt kielégítenek.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a közel egy évtizede elindított Korona nemzetközi gyorsvonat sikerét is felülmúlja majd a Hargita, főleg olyan körülmények között, hogy utóbbi az utazóközönség egy része igényeit már nem elégíti ki. Tánczos Barna hozzátette: a közúti járművekhez képest sokkal biztonságosabb és környezetkímélőbb új vonatot azért keresztelték Hargita névre, mert ez mind Romániában, mind Magyarországon közismert, ráadásul a járat mindkét országban népszerűsíti majd a Székelyföldet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban