2009. június 10., 10:152009. június 10., 10:15
Köztük olyanok is akadnak, akik másodszor is lehetőséget kaptak a kikapcsolódásra. Borboly Csaba megyei tanácselnök elmondta, a megyei önkormányzat különös figyelmet fordít azon szociális tevékenységekre, amelyeknek köszönhetően a hátrányos helyzetűek életkörülményei javulnak.
Úgy vélte, fontos, hogy hasonló programok szervezése révén az önkormányzatok is hozzájáruljanak a gyerekek táboroztatásához. Azoknak a fiataloknak sem kell elkeseredniük, akik nem utazhatnak a tengerre, részt vehetnek a homoródfürdői Őrangyal táborban, ahol a fogyatékkal élő fiatalokat és kísérőiket is színes programok várják.
A megyei ifjúsági központ különböző programjainak köszönhetően a 35 év alatti fiatalok is kedvezményesen nyaralhatnak. Az ifjúsági igazgatóságoknak 34 megye közel 60 településén vannak táborhelyei. A táborokról bővebb információk a www.mts.gov.ro vagy a www.djt-hr.ro honlapokon találhatók, ahol a jelentkezési lapot is ki lehet tölteni.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.