Fotó: Jakab Mónika
Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2023. február 02., 12:482023. február 02., 12:48
2023. február 02., 14:362023. február 02., 14:36
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt: minden emberben, akár vallásos, akár nem, ott él a vágy, hogy találkozzon a szenttel.
E találkozáshoz nyitottnak kell lenni és áldozatot is kell hozni érte, erről szól a zarándoklat – fűzte hozzá. Az MKPK elnöke kitért arra: minden zarándok azzal a vággyal indul el, hogy találkozzon a szenttel, és amikor hazaér, szeretne a szeretteinek továbbadni valamit a találkozás élményéből. Elsősorban tehát „nem önmagunkért zarándokolunk, mert tudjuk, ha megosztjuk a szenttel való találkozás élményét másokkal, akkor válik nekünk is igazán javunkra” – fogalmazott Veres András.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte:
Idén, a háború árnyékában pedig az egymásnak feszülő indulatok oldását is szolgálják ezek a zarándoklatok – tette hozzá. A zarándoklatok úti céljai is fontosak, a csíksomlyói vonatok a lelki élmény mellett a magyar–román kapcsolatokat is javítják, a szintén a Misszió Tours által, a lengyelországi Czestochowába szervezett zarándoklat pedig hitet tesz a lengyel–magyar barátság mellett.
Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: idén 10. alkalommal indul a Misszió Toursszal közös szervezésben zarándokvonat a magyarság talán legfontosabb találkozójára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke jelezte, a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjainak 2018 óta része a csíksomlyói zarándoklat, az elmúlt években és idén is 300 diákot hívhattak meg a vonatos zarándoklatra. A diákok többsége határon túli katolikus iskolából érkezik, illetve idén is jelentkezhetnek majd a diaszpórában élő középiskolások.
Hozzátette, 2022-ben 100 kárpátaljai édesanya is csatlakozhatott a programhoz, hogy közösen imádkozzanak Csíksomlyón a békéért.
A sajtótájékoztatón felolvasták Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Boldogasszony zarándokvonat világi fővédnöke levelét. A házelnök azt írta: aki zarándoklatra indul, az felkészül, bezárja a háza ajtaját és megnyitja a szívét. Maga mögött hagyja a mindennapok dolgait, hogy a legfontosabbra figyeljen, hogy Isten előtt mérlegre tegye az életét, megértse, hogy hol tart és hogy merre kell mennie. Úgy fogalmazott:
Budai László, a szervező Misszió Tours ügyvezetője elmondta, vonatos és buszos zarándoklataikra is minden korábbinál nagyobb az érdeklődés. Úgy tűnik, „szétcsúszó világunkban” óriási az igény a kapaszkodókra – jegyezte meg.
Mint elhangzott, a Boldogasszony zarándokvonat május 25-én, csütörtökön indul és 28-án ér vissza Budapestre. A Misszió, fekvő- és ülőhelyes kocsikkal közlekedő különvonat 26-án, pénteken délután indul, majd a szombati fogadalmi búcsú után este visszaindul és pünkösdvasárnap reggel érkezik Budapestre.
A boldogasszony vonat lelkivezetője Felföldi László pécsi megyés püspök, a Misszió Zarándokvonat lelkivezetője Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.
Két járvány sújtotta év után pénteken hajnalban újra elindulhat a csíksomlyói búcsúba az össznemzeti zarándokvonat, újra erőt meríthetünk magyarságunkból, a találkozásokból.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!