Fotó: Krónika
2008. szeptember 17., 00:002008. szeptember 17., 00:00
Az Agenda 21 cég évekkel ezelőtt kötött szerződést a Maros Megyei Tanáccsal a regionális szeméttároló elkészítésére, ám késleltette a munkálatok elkezdését, és többször módosította a határidőket. A megrendelő végül megelégelte a huzavonát, és felbontotta a szerződést.
Az óra pedig ketyeg: a megyevezetés 2009-ig kapott haladékot arra, hogy felszámolja a környezetet súlyosan szennyező, régi szeméttelepeket és regionális hulladéktárolót létesítsen. Az uniós normáknak egyetlen tároló, a segesvári felel meg, azt is bővíteni kellene. Ott létesülne ugyanis a megyei hulladékgazdálkodási központ. Minderről nyilvános vita zajlott a napokban a megyei tanács szervezésében.
Brüsszelben döntenek
„A környezetvédelmi minisztérium révén bekerültünk abba a projektbe, amelynek keretében uniós támogatással megoldható lesz a hulladékgazdálkodás” – tájékoztatott Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, aki a Krónikának arról is beszámolt, hogy egyelőre az úgynevezett mesterterv kivitelezésének a fázisában tart az ügy. Ötvenmillió eurós beruházásról lenne szó, amiből negyvenmillió vissza nem térítendő támogatás. A terv megvalósítása érdekében létrejött az Ecolect nevű társulás, amelyben 90 Maros megyei település vezetősége vállalt szerepet. Az uniós normák szerint ha egy munkálat értéke meghaladja a 25 millió eurót, akkor Brüsszelben történik a pályázat elbírálása, tehát ez ebben az esetben is ez lesz az eljárás.
Marosvásárhelynek
Az elképzelés az, hogy az új hálózat mind a megyeszékhely, mind a községek szemétgondját megoldja. „A tervezetbe belefoglaltuk a regionális hulladéktároló raktár megépítését, és egy olyan komposztálót, amely öszszetöri a hulladékot, hogy kisebb mennyiségű legyen, és már tört formában kerüljön a lerakatba. Ezenkívül átrakóállomások is működnének a nagyobb városokban. Ezek egy része már készül, építésüket PHARE-alapból finanszírozzák” – mondta Lokodi Edit Emőke.
„A terv részét képezi a régi lerakóhelyek felszámolása is, pillanatnyilag 102 ilyen állomás létezik a megyében” – taglalta a részleteket az elnök aszszony, aki reméli, hogy valamikor 2013-ban a hálózat minden helyszíne működőképes lesz, és megfelel az uniós normáknak. A városi és községi önkormányzatok feladata lesz, hogy telket biztosítson a hulladéktározók számára. Ennek érdekében már folynak a tárgyalások a marosvásárhelyi önkormányzattal, amely 4 hektáros telket kell hogy biztosítson a tározó számára.
Segesvár a központ
Maros megyében Segesváron létezik jelenleg az egyetlen olyan hulladéktároló, amely nem szennyezi a környezetet. Viszont ahhoz nem elég nagy ez a telep, hogy a megye összes szemetének a végső gyűjtőhelye és csoportosítóállomása legyen, ezért az új tervben az is benne van, hogy ott további két hulladékraktár épül a meglevő mellé. Ugyanakkor a segesvári önkormányzatnak fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy a város legyen a gyűjtőközpont. Természetesen ahhoz, hogy néhány év múlva olajozottan működjön a Maros megyei szemét begyűjtése, tárolása, majd a hasznosítható anyagok feldolgozóüzemek felé irányítása, a lakosság szemléletének a megváltozására, a hulladék szelektív gyűjtésére van szükség. Egyes községekben, mint például Kibéden már feltűntek a szortírozásához szükséges, speciális edények. Az uniós pályázatnak egy olyan fejezete is lesz, hogy oktatás, nevelés – vagyis pénzt különítenek el a lakosság, főleg a gyerekek felvilágosítására, szóróanyagok készítésére.
Gondok Hargita megyében is
Bár elkészült, és az ünnepélyes átadása is megtörtént hétfőn, ennek ellenére nem tudni, mikortól fogadhat hulladékot a Székelyudvarhely melletti Cekend-tetőn épült regionális tározó. A hulladék kezelésével kapcsolatban nem merülnek fel minősítési problémák, hiszen az osztrák tulajdonú AVE Hargita Kft. uniós környezetvédelmi szabványok szerint, romániai terjeszkedésének referenciaüzemeként építette a tározót. A gond a hozzá vezető úttal van: a tározó Székelyudvarhely tulajdonában lévő területre épült, de egy olyan földúton lehet megközelíteni, amelynek első kétharmada a szomszédos Máréfalva tulajdonában van, és ennek használatáért pénzt kér a község.
Négymillió euró a levegőben
A székelyudvarhelyi székhelyű AVE Hargita Kft. 2006-ban vásárolta meg azt a helybeli céget, amely a város és a környező települések szemételhordását végezte, és amelynek 49 éves bérleti szerződése volt a hulladéktározó megépítésére kijelölt területre is. A húszhektáros terület egynegyedét tervezik beépíteni, ebből első lépésként a két hektár alapterületű első cella készült el, amely hat évre biztosíthatja Udvarhelyszék hulladéktárolását, és a kiszolgálórendszerek: a szociális épület, a csapadék- és csurgalékvíz-tároló medencék, a konténertároló és a kétezer négyzetméteres komposztálófelület. Még három ilyen cella építését tervezi az AVE, a beruházás értéke négymillió euró, ezzel negyven évre biztosíthatja a környék hulladéklerakását – persze, ha sikerül megegyezni a máréfalvi önkormányzattal az úthasználatról.
Két éve egyezkednek
A felek közti tárgyalás 2006. szeptember elejétől, a beruházás elkezdésétől folyik, anélkül hogy kézzelfogható eredményre jutottak volna. A máréfalvi önkormányzat 2007-ben többször is közbeszerzési árverést írt ki az út bérlésére, ám ezeken mindannyiszor csak az AVE jelentkezett, és nem fogadta el a község által megszabott évi 30 ezer eurós bérleti díjat, ezért nem született megállapodás. A beruházást ennek ellenére folytatták. A felemás állapotokat jól tükrözi, hogy a hétfői ünnepélyes átadásra érkezők a Székelyudvarhely–Csíkszereda közötti 13A útról letérve, az első hat kilométert sáros, köves, tengelyt próbáló kátyús úton tették meg, aztán a semmi közepén megjelent az aszfaltozott út, ez vezet tovább az európai környezetvédelmi szabványoknak megfelelő hulladéklerakóhoz.
Nyomásgyakorlat
„Regionális jelentőségű, európai színvonalú beruházást valósítottunk meg. Lesz út, amelyen megközelíthetjük?” – szegezte a kérdést az átadáson jelen lévő Korodi Attila környezetvédelmi miniszternek Jens Winterberg, az osztrák cég országos képviseletét ellátó AVE Romania Kft. ügyvezető igazgatója. „El fognak jutni a megállapodásig, hiszen közös érdek, hogy működjön a lerakó, annál is inkább, mert a még működő udvarhelyi szeméttelepet januártól be kell zárni. Ám a helyi közösségek igényeit is figyelembe kell venni, ez a világon bárhol így működik” – részletezte érdeklődésünkre Korodi Attila. „Ha eljutunk egy megállapodásig, rögzítünk egy összeget, a következő héten a máréfalvi önkormányzat emeli a tétet, egyelőre nem látom, mikor sikerül megállapodnunk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Steigerwald Tibor, az AVE Hargita ügyvezetője. „Rajtunk nem múlik a lerakó működése, egyrészt mert Székelyudvarhely felől is megközelíthető a terület, ott is építhették volna az utat. Másrészt a húszéves bérlet fejében méltányos, egyszeri, egyösszegű 850 ezer lejes összeget kérünk csak. Az AVE döntésétől függ, mikortól működhet a lerakó” – érvelt Dávid Lajos máréfalvi polgármester.
Máthé Éva, Kovács Csaba
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.