Ioan Lăcătuşu, a levéltár igazgatója elmondta, 1989-ben a rendszerváltás forgatagában, majd az azt követő években a dokumentumok egy része elkallódott, vagy helyrehozhatatlanul megrongálódott.
Elveszett a sepsiszentgyörgyi municípiumi pártbizottság, a kézdivásárhelyi városi pártbizottság és a megyei KISZ (Kommunista Ifjak Szervezete) archívuma. A Román Kommunista Párt megmaradt iratai azonban teljes képet nyújtanak a kor politikai, gazdasági, művelődési életéről. Ezeket a dokumentumokat a kutatók rendelkezésére bocsátják az intézmény olvasótermében. A személyes vagy nemzetbiztonsági jellegű dokumentumokat, az érintett halála után 40 évvel vagy keltezésük után száz évvel hozhatják nyilvánosságra. A kommunista párt dokumentumaival párhuzamosan felleltározták a kommunista diktatúra előtt keletkezett iratokat is, így a történelmi pártok és különböző szervezetek hivatalos aktáit.
Néhány éve egyre többen tanulmányozzák a levéltári iratokat, sokan a családfájukat akarják elkészíteni. Idén hatvan magánszemély nézte át a levéltári dokumentumokat, egynegyedük külföldi (amerikai, német vagy magyar) állampolgár volt. A Kovászna Megyei Levéltárban, amely 55 esztendővel ezelőtt alakult, összesen mintegy 4 kilométernyi dokumentumot tárolnak, ezek 1 százaléka a 19. századból származik, és még feldolgozatlan.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.