Fotó: Gábos Albin
Elfogadta kedden a szenátus azt a törvénytervezetet, amelyik lehetőséget ad a nyolcévesnél kisebb gyermeket nevelő szülőknek arra, hogy havonta négy napot otthonról dolgozhassanak. A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntő kamaraként.
2023. május 30., 21:142023. május 30., 21:14
A jogszabályjavaslat szerint, ha mindkét szülő dolgozik, az otthoni munkavégzésre vonatkozó kérelemhez csatolni kell a másik szülő nyilatkozatát arról, hogy ugyanerre az időszakra nem él ezzel a lehetőséggel. Az egyedülálló szülők esetében erre a nyilatkozatra nem lesz szükség.
A szenátus ügyvivő elnöke, Alina Gorghiu a szavazás után elmondta, hogy a tervezet egy 2019-es uniós direktívát ültet át a romániai jogrendbe. Az irányelv célja serkenteni a gyermekvállalási kedvet és egyensúlyt teremteni a munka és a magánélet között a nyolcévesnél kisebb gyermekeket nevelő családokban – közölte az Agerpres.
„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.
Eltűnt hétfőn iskolába menet a nyárádszeredai gyermekotthon két lakója, egy testvérpár – közölte a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A hatóságok Ro-Alert telefonos üzenetben kérték a lakosság segítségét az eltűnt gyerekek megtalálására.
Egyre több razziát tart Szilágy megyében az állatvédelmi rendőrség. Az egyenruhások rendszerint bejelentésre érkeznek, de az ellenőrzés során szúrópróbaszerűen benéznek több portára is, és keményen büntetik az állatvédelmi szabályok áthágását.
Hideg időre figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia egész területére.
Időközi polgármester-választást tartanak Zilahon május 4-én. Az RMDSZ-es alpolgármester szerint továbbra is a PSD jelöltje esélyes a tisztség megszerzésére, a magyar alakulat helyi szinten jól együttműködik a szociáldemokratákkal.
Holtan találtak egy férfit és egy nőt egy nagybányai ingatlanban, a rendőrség vizsgálatot indított – közölte vasárnap este a Máramaros megyei rendőrség.
Brassó ismét reflektorfénybe került: a The Washington Post című amerikai lap felvette a Cenk alatti várost a 2025-ben meglátogatandó, legérdekesebb úti célok listájára, olyan egzotikus helyek mellett, mint a Bahamák, Ausztrália és Japán.
Az elkövetkező napokban egyre hidegebb lesz az időjárás, Erdély keleti tájain a hőmérséklet éjszaka mínusz 20 Celsius-fokig csökken – figyelmeztetnek a meteorológusok.
Folytatódhatnak a munkálatok a Maros megyei Ratosnyán épülő vízerőműben, és befejezhetik a projektet, mivel a bíróság a Hidroelectrica javára döntött a Declic és a Bankwatch környezetvédelmi engedély felfüggesztésére v
Az elmúlt 24 órában 112 riasztás érkezett országszerte a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 110 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
szóljon hozzá!