Popa Armand robotikatanár magyarázza a működés elvét
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Robotikát tanulhatnak, háromdimenziós nyomtatással ismerkedhetnek és virtuálisan kirándulhatnak akár a Himaláján az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai az iskola okoslaborjában. A SmartLab-et ettől a tanévtől rendezték be, a csúcstechnológiás eszközöket európai uniós támogatással, a román tanügyminisztérium által meghirdetett pályázat keretében vásárolták meg.
2024. október 26., 09:002024. október 26., 09:00
2024. október 26., 09:122024. október 26., 09:12
Bár több aradi tanintézményt is felszereltek hasonló eszközökkel, megyeszerte jelenleg a magyar iskolaközpont – amelyben a bölcsődétől az óvodán át az érettségiig folyik anyanyelven az oktatás – az egyetlen, amelyben már működik is az okoslabor. Spier Tünde iskolaigazgató a Krónikának elmondta, hogy a felszerelést európai uniós támogatással szerezték be, a tanügyminisztérium által meghirdetett pályázat révén.
„Nekünk nemcsak okoslaborunk van, hanem informatikusunk is, aki mindezt működteti. Onnan tudom, hogy a miénk egyelőre az egyetlen működő SmartLab, mert a tanfelügyelőség megkért, hogy nálunk szervezhessék meg azt a kurzust, amelyen a leendő laborvezetőket képeznek ki” – mondta.
– vélte Popa Armand informatikus, aki a középiskolásoknak zenét is tanít, „civilben” pedig amatőr csillagász. „A SmartLab az informatikai technológia csúcsa, sőt már a jövő technológiája itt van” – foglalta össze.
A diákok olyan modern eszközökhöz férhetnek hozzá, mint az interaktív tábla teljes audiovizuális rendszerrel, 3D-s nyomtató, 3D-s ceruzák, 3D-s szkenner, virtuálisvalóság-szemüvegek (VR), programozható robotok, Arduino lapok és kitek, valamint speciális szoftverek.
„Az Arduino lapok lehetővé teszik a diákok számára, hogy megismerjék a hardverprogramozás alapjait, saját elektronikai projekteket építsenek és programozzanak” – magyarázta. Ezek az eszközök minden tantárgyat interaktívabbá és élményszerűbbé tesznek – tette hozzá.
„Emberszabású” robot
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Ottjártunkkor épen a X. A osztály ismerkedett az új infólaborral.
„Ezek előre gyártott, programozható robotok, de robotika órán minden osztálynak az lesz a projektje, hogy a semmiből építsenek fel egyet. Együtt megtervezzük a darabjait, kinyomtatjuk háromdimenziós nyomtatón, felszereljük motorokkal, beprogramozzuk, és lesz egy robot, ami táncol, köszön, megismétli a beszédünket, vagy visszarúg egy labdát” – magyarázta Popa Armand.
Szerinte a mai generáció tagjai „már az okoseszközzel a kezükben születnek”, nagyon jó felhasználók.
Anghel Orsolya ki is próbálhatta, milyen irányítani a robot egy kontrollerrel.
„Érdekes volt, örvendek, hogy kipróbálhattam. De legjobban az okostábla érdekelne, az, hogy vajon tanulás szempontjából mire használható” – mondta érdeklődésünkre. Osztálytársát, Veres Zsombort a robotok nyűgözték le. „Újdonság, és nagyon jó, hogy nemcsak elméletben látjuk-halljuk, mi a robotika. Engem a robotok működése és felépítése érdekel leginkább, ha lehetne, visszamennék, és építenék egyet” – lelkendezett.
A robotkutya és a félkarú hegesztőrobot is nagy tetszést aratott a diákok körében
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Spier Tünde iskolaigazgató elmondta azt is, hogy bár a SmartLab-pályázat célközönsége a középiskolások, a Csiky Gergely Főgimnáziumban – lévén, hogy elemi és általános iskolai tagozat is van – a kisebb korosztályok is élvezhetik az okoslabor előnyét.
A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
szóljon hozzá!