2009. június 23., 09:582009. június 23., 09:58
A Monturisttal bérleti viszonyban álló árusok azt is nehezményezik, hogy az általuk befizetett bérleti díjból az ügyvezető előzetes megállapodásuk ellenére nem fektetett be a butikok környékének gondozottabbá tételére. Továbbá azt is sérelmezik, hogy Virág arra kérte őket, havi 5 ezer lejt, úgymond „ össze”, ennek fejében pedig ő nem hoz további tíz árust az egyébként is szűkös térre, illetőleg azt is kifejtette, amennyiben nem fizetik be a kért összeget egyoldalúan szerződést is bonthat.
Virág Zsolt tegnapi sajtótájékoztatóján a felhozott vádakat cáfolta, „aljas rágalomnak” minősítve a 18 vállalkozó által mondottakat, és rágalmazásért pert helyezett kilátásba. Mint hangsúlyozta, valóban szóba került egy bizonyos összeg összegyűjtése, de ez olyan kontextusban, hogy amennyiben 2010 után befejeződik a Gyilkostó üdülőtelepen zajló csatornázási munkálat, díszkő burkolattal akarja borítani azt a teret, ahol a butikok állnak. Ám mivel a munkálat költségeit nem tudná fedezni a bérlőktől kapott összegből, arra gondolt, hogy elhelyezne a téren „még tíz asztalt”.
„Erről tárgyaltam velük, mert nem akartam őket terhelni a burkolat költségeivel, és amikor láttam, hogy nem tetszik nekik az ötlet, felajánlottam, béreljék ők a tíz asztal helyét” – hangoztatta Virág, arra is kitérve, hogy az egyezkedés során végül 250 lejt kért asztalonként, amit nem tart nagy összegnek. A Monturist befektetései kapcsán kifejtette, hogy a cég minden jövedelmét beruházta a Gyilkostó üdülőtelep szebbé tételére, többek közt gyergyószentmiklósi vállalkozókkal játszóteret építtetett, kicseréltette a butikos tér közelében lévő parkban a padokat, illetve a szemetes kukát bekeríttette és betonalapzatot készíttetett.
Virág egyébként úgy véli, hogy az egész ügy hátterében Kádár Jenő áll, aki szerinte meg akarja vásárolni az érintett földterületet, és aki amiatt neheztel rá, mert írásban felszólította, tegyen eleget szerződésbe foglalt kötelezettségének, és az általa működtetett nyilvános illemhelyet szerelje fel víztisztítóval. Kádár azonban még a múlt hét végi sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a vécé mellett vezet el a szennyvízcsatorna, és mivel rövid időn belül rácsatlakozhatnak a hálózatra fölösleges beruházásnak találta a víztisztító berendezés felszerelését. Addig is rendszeresen takaríttatja az ülepítő gödröt – részletezte.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.