Az egyhetes tábor kezdetektől fogva a népi mesterségek köré szerveződik, de mára már kiszélesedett a kínálata
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Alkotni türelmet próbáló, kitartást igénylő feladat, de mindenekelőtt öröm, a kéz és szív öröme. Ezt tapasztalhatták meg június 26. és július 1. között Kalotaszentkirályon azok a IV-VIII. osztályos diákok, akik a 21. Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Táborban vettek részt.
2023. július 02., 20:232023. július 02., 20:23
2023. július 02., 20:462023. július 02., 20:46
A közel százfős csapatba több településről érkeztek, ám legfőképpen a helyi Ady Endre Szakiskola, illetve a testvériskolák, a szilágylompérti Ady Endre Általános Iskola és a magyarországi Zsámbok Bajza Lenke Általános Iskolájának lelkes diákjai jelentkeztek, hogy örömmel alkossanak, és közben régi-új barátokkal találkozzanak. Az egyhetes tábor kezdetektől fogva a népi mesterségek köré szerveződik, de mára már kiszélesedett a kínálata,
A hagyományőrző körtől a STEAM oktatásig mindegyik műhely célja, hogy a maga eszközeivel a kreativitást fejlessze, kitartásra ösztönözzön, élményszerűen tanítson, elméleti és gyakorlati tudást nyújtson.
A tábor olyan népszerű műhelyeknek is helyet ad, mint például a robotika
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Különleges volt látni, hogy ennek érdekében az iskola pedagógusai, volt diákjai, meghívott vendégek és kézműves mesteremberek hogyan tanították az új generációkat, továbbadva az alkotás örömének szeretetét. Egy-egy ilyen, hol nevetésektől, hol sóhajoktól hangos műhelymunka biztosított afelől, hogy az esténként közösen énekelt népszerű dalsor – Ha az ember messze menne, el ne feledje a házát…– ne csak egy felszólítás legyen, hanem élményből táplálkozó kötődés.
Okos-Rigó Dénes iskolaigazgató a kalotaszentkirályi iskola névadójának portréjával
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Közösséget teremtett a műhelymunkákon túl számos játék, séta és kirándulás, hiszen az idei év honismereti témáját a nagyírásos motívumok képezték. Gyarmathy Zsigáné nyomában címmel útra is keltek a táborlakók, hogy a 180 éve született Kalotaszeg nagyasszonyának örökségébe betekintést nyerjenek, kalotaszegi kincsekkel ismerkedjenek. Megnéztek több szentkirályi tisztaszobát, alaposan szemügyre vették a tájházat, de ellátogattak egy mérai cifraszobába is, s ha már ott jártak, a bivalymúzeum sem maradhatott ki a túrából.
Az emlékezés koszorúját a monostori Gyarmathy Zsigáné-emléktáblánál helyezték el. Esténként közös énekléssel zárult a nap, egy alkalommal néptáncra is sor került, az utolsó esti programból pedig a finom bográcsgulyás és a hangulatos tábortűz sem hiányozhatott.
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
A tábor szombaton, az elkészült alkotások kiállításával ért véget. A záró alkalmon Okos-Rigó Dénes, a kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a táborban, és hozzájárultak annak lebonyolításához.
Kézműves mesteremberek is tanították a diákokat, továbbadva az alkotás örömének szeretetét
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
A támogatók részéről beszédet mondott Szép Gyula, az RMDSZ Communitas Alapítványa művelődési szaktestületének kuratóriumi elnöke, kiemelve a kalotaszentkirályi alkotótábor fontosságát, mint kultúránk megőrzésének, közösségteremtő erejének szép példáját. A hagyomány szerint végül felvágták a héten készült „barátság szőnyegét”, elosztva annak darabjait a három iskola között.
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Csuhéból hajtogatott seprűs boszorkányok, nagyírásos- és keresztszemes varrások, bogozással készült karkötők és virágtartók, kalotaszegi faragások, díszes ajándékszatyrok, színes szőnyegdarabok, gondosan fűzött gyöngysorok, fonalgrafikával készült virágok, különleges rajzok, s nem utolsó sorban fáradt, de csillogó gyerekszemek mesélnek most arról, hogy milyen volt a 2023-as alkotótábor. Köszönet érte a szervező kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesületnek, az Ady Endre Szakiskolának, valamint minden támogatónak.
Pap Ágnes
A szerző a kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola pedagógusa
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
szóljon hozzá!