Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata
Újra meghirdette a Gyere haza elnevezésű programját a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal, melynek keretében azokat a 18 és 35 év közötti, szentgyörgyi lakcímmel rendelkező értelmiségieket akarja megszólítani, akik szeretnének hazaköltözni, illetve azokat, akik a városban élnek és házat szeretnének építeni, de nem rendelkeznek saját telekkel.
2018. május 07., 14:302018. május 07., 14:30
2018. május 07., 14:312018. május 07., 14:31
A program szabályzatának értelmében
Sepsiszentgyörgy országos szinten is úttörőnek számított a képzett fiatalok hazacsábítása és az értelmiségiek otthontartása érdekében 2008-ban indított Gyere haza programmal, ami aztán 2010-ben a gazdasági válság, és a banki hitelezés körüli problémák miatt megtorpant, de most újra van érdeklődés iránta.
2008-ban közel kétszázan nyújtottak be igénylést ingyen telekre, ám szinte mindannyian visszaléptek, mert nem tudták teljesíteni a szigorú feltételeket, nem jutottak bankkölcsönhöz, nem tudták előteremteni a ház megépítéséhez az önrészt.
Eddig hét ház épült meg, ebből négyet az önkormányzat finanszírozott, szolgálati lakásként adták ki. Tóth Birtan Csaba alpolgármester lapunknak elmondta,
Így a már megépült házakban kénytelenek villanykazánnal fűteni. A most kérvényezőknek a szerződés megkötésétől számított három éven belül kell megépíteniük a házat, addig megoldódhat a gázvezetéssel kapcsolatos probléma.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!