Bár a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) illetékesei szerint immár a technikai feltételek is adottak ahhoz, hogy a határon túli magyar tévénézők is követhessék az M4 Sport élő közvetítéseit, a geokódolás lehetősége továbbra is fennáll.
2019. szeptember 07., 15:092019. szeptember 07., 15:09
2019. szeptember 07., 16:322019. szeptember 07., 16:32
Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója az M1 aktuális csatornának pénteken úgy nyilatkozott, hogy az erdélyi és a felvidéki magyarság is élőben láthatja a hétfő este sorra kerülő Magyarország-Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést, miután az MTVA a technikai feltételeit is teljesítette annak, hogy a kábeltévés szolgáltatók Erdélyben és a Felvidéken is sugározni tudják az M4 Sport adását. Az igazgató azt állította: már a csütörtök este lejátszott Montenegró-Magyarország felkészülési meccset is láthatták azok az erdélyi és felvidéki magyarok, akiknek van kábeltelevíziós előfizetésük.
A geokódolás már csak azért is váltott ki – sokadszorra – felháborodást a sportszerető tévénézők körében, mivel barátságos mérkőzésről volt szó, és nehezen hihető, hogy a montenegrói és a magyar közönségen kívül bárki szerzői jogi igényt formált a közvetítésre. Az M4 Sport csatornaigazgatója mindenesetre úgy nyilatkozott: azok után, hogy az MTVA megteremtette a pénzügyi és a jogi hátteret, most már a technikai feltételek is adottak ahhoz, hogy az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA) kötött szerződés értelmében az Eb-selejtezőket és a felkészülési meccseket is láthassák az M4 Sporton az Erdélyben és a Felvidéken élő magyarok, ha rendelkeznek kábeles előfizetéssel. Székely Dávid hozzátette, „egy úgynevezett engedélyező kártyára volt szükség ehhez”, amelyet már kiküldtek a határon túlra a szolgáltatóknak.
„Azoknál a szolgáltatóknál, amelyek beüzemelték ezt a kártyát, már a csütörtök esti, montenegrói barátságos meccs is látható volt az M4 Sport élő adásában, de ha valaki nem tudta nézni ezt a találkozót, és kábeles előfizetéssel rendelkezik, az mielőbb érdeklődjön a szolgáltatójánál, hogy a hétfő esti fontos Eb-selejtezőt már élőben követhesse a televízió képernyőjén” – idézte az MTI Székely Dávidot, aki kitért rá, hogy a műholdas előfizetéseknél mindezt technikailag is nehéz lenne megoldani, ráadásul az UEFA-nak arra nincsen engedélye.
Az pedig ugyancsak furcsa, hogy az MTVA illetékese a kábelszolgáltató társaságra „uszítja” a külhoni magyar előfizetőket, mintha az ő feladatuk lenne kijárni a geokódolás megszüntetését.
Az M4 Sport csatornaigazgatója kijelentette, hogy a jövő évi labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzéseket szintén élőben követhetik az erdélyi és felvidéki nézők, a tokiói nyári olimpia eseményeit pedig - kifejezetten a magyar sportolók szereplésére és eredményeire koncentrálva - az összes Magyarországgal határos országban, ahol kábeltelevízión elérhető az M4 Sport, élőben lehet majd látni.
A hasonló problémák kapcsán az MTVA sajtóosztálya márciusban a Krónikát arról tájékoztatta, hogy az M4 Sport csatorna kizárólag az adott esemény nemzetközi jogtulajdonosaival (szövetségek, ügynökségek) kötött szerződéseinek megfelelően tudja közvetíteni az egyes kiemelt nemzetközi sporteseményeket. A közmédia sajtóosztálya közölte, terveik szerint a helyi kábelszolgáltatókkal szoros együttműködésben próbálják megteremteni a technikai feltételeket, ám akkor ezek még nem álltak rendelkezésre.
Pedig az MTVA tavaly beharangozta, hogy a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság és a 2022-es világbajnokság selejtezőire vonatkozó szerződések alapján már Románia és Szlovákia területén is követhetővé válhatnak majd a magyar nyelvű közvetítések. Különben a határon túli tévénézőknek rengeteg bosszúságot okozó geokódolás Orbán Viktor kormányfőnek a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott eladásán is téma volt, amikor egy kérdező azt firtatta, miért kódolják még mindig az M4 Sport csatornát, holott számtalan ígéret elhangzott már ennek a megoldására. „Mert Semjén Zsolt nem oldja meg” – érkezett a hallgatóság körében nagy derültséget kiváltó miniszterelnöki válasz. Az első sorban helyzet foglaló nemzetpolitikai helyettesére utalva Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a kérdés a tavalyi Tusványoson is felmerült, ő nyilvánosan „rátestálta” Semjén Zsoltra a feladatot, „és itt ülünk”. „Arra kérem Zsoltot, ha segítségre van szüksége, szóljon, hogy a kérdést megoldhassuk” – jelentette ki félig viccesen, félig komolyan a miniszterelnök.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!