Fotó: Krónika
„Nagyon örülnénk annak, ha Románia mihamarabb csatlakozna a schengeni övezethez, a csatlakozással egy időben pedig egyesülne a két ország autópályája. Hasonlóképpen örömünkre szolgálna, ha egyesülne a két ország földgáz- és elektromosáram-hálózata, vagyis ha a szó szoros értelmében összekötnénk Magyarországot és Romániát, elvégre erről szól az Európai Unió” – állapította meg kincses városi sajtótájékoztatóján a diplomáciai pályára 28 éves újságírói tevékenységet követően visszatért Füzes Oszkár. Az infrastrukturális fejlesztés kapcsán egyébként a nagykövet elégedetlenségének adott hangot a Nagyváradot Brassóval összekötő észak-erdélyi autópálya nyomvonalán zajló munkálatok lassúsága miatt. Füzes elismerte, hogy korábban Magyarországon is vontatottan haladt a sztrádaépítés, mára azonban az anyaországban 1100 kilométeres az autópálya-hálózat, sőt a magyar hatóságok már 30 kilométernyire megközelítették a román–magyar határt (a Debrecenig húzódó M35-ös sztrádával – szerk. megj). (Mint ismeretes, a román kormány és az amerikai Bechtel társaság közötti nézeteltérések miatt 2005-ben teljesen leálltak az észak-erdélyi autópálya munkálatai, amely az újratárgyalt szerződés értelmében leghamarabb 2013-ra készül el; eddig az építtető mindössze hat kilométernyi szakaszra húzott aszfaltburkolatot).
Kolozsváron a magyar nagykövet véleményt nyilvánított a székelyföldi autonómiatörekvésekről is, és ennek kapcsán leszögezte: a régióban az autonómia több formáját is gyakorlatba lehetne ültetni. „Magyarország támogat minden, a román többséggel folytatott párbeszéden alapuló békés, demokratikus autonómiatörekvést” – jelentette ki Füzes. A diplomata ugyanakkor az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről elmondta: a másfél milliós közösségnek joga van az önálló magyar egyetemet is magában foglaló anyanyelvű oktatási hálózatra. Füzes Oszkár egyébként tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével, és meglátogatta a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet is. Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese arra kérte a diplomatát, hogy a határon túli felsőoktatás számára nyújtott finanszírozás odaítélése során az anyaország vegye jobban figyelembe azt a tényt, hogy a romániai magyar egyetemisták több mint nyolcvan százaléka a BBTE-n tanul.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.