Fotó: Gozner Gertrud
A Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusának új vezetője Cseh Áront váltja a poszton, aki nyolc és fél éves kolozsvári diplomáciai misszió után idén júliusban tért vissza a budapesti külügyminisztériumba. Szilágyi Mátyás szeptember 30-án kapta meg a román külügyminisztériumtól a küldetése megkezdéséhez szükséges jóváhagyást (főkonzuli pátenst), és kedd volt az első hivatali napja a konzulátuson. A 44 éves diplomata tegnap a Krónikának elmondta: négyéves mandátuma idején elsősorban a kétoldalú kapcsolatok működőképességének minőségét szeretné elősegíteni. „Tulajdonképpen eddigi diplomáciai tevékenységem során is a román relációban dolgoztam, végigkísérve a magyar–román viszony elmúlt 18 évben történt alakulását. Fő szándékom közelebb hozni a két országot, a lakosságot, továbbvinni a kétoldalú kapcsolatokat, amelyek az elmúlt öt-hat esztendő során kifejezetten jó irányba haladtak” – nyilatkozta lapunknak Szilágyi Mátyás. Számára egyébként nem idegen a romániai küldetés, hiszen 1991 és 1997 között a bukaresti magyar nagykövetségen dolgozott beosztott diplomataként, később a magyar külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát is vezette; 2002–2006 között a luxemburgi magyar nagykövetségen első beosztott volt. A kolozsvári magyar főkonzul szerint Romániának és Magyarországnak jelentős hangsúlyt kell fektetnie a regionális együttműködésre, az erdélyi magyar közösség számára is fontos gazdasági kapcsolatok bővítésére, a két ország uniós tagságából származó lehetőségek kihasználására. Ezen túlmenően a magyar diplomata fontosnak tartja az infrastrukturális fejlesztés összehangolását, a közlekedési, energetikai hálózatok öszszekötését is. „Számos lehetőség kínálkozik ezeken a területeken, éppen ezért a két kormány jövő héten Szegeden rendezendő együttes ülésén is nagy hangsúlyt kapnak ezek a kérdések” – állapította meg Szilágyi Mátyás.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.