Látványterv
Fotó: RMDSZ
Közel 40 millió lejt biztosít a fejlesztési minisztérium a máramarosszigeti kórház felújítására, korszerűsítésére és egy új, sebészeti osztály felszerelésére – jelentette be Cseke Attila tárcavezető.
2022. február 22., 10:352022. február 22., 10:35
„Az egészségügyi infrastruktúra felújításával nagy lemaradást kell pótolnia Romániának, ezzel a befektetéssel egy jelentős lépést teszünk ebben az irányban. Az új sebészeti részleg a máramarosszigetieket, a megyéből és a környező megyékből érkező, sürgős sebészeti eseteket is el tudják majd látni” – idézte a fejlesztési minisztert az RMDSZ keddi közleménye.
Cseke Attila elmondta: a három épületből álló ingatlanegyüttes közel 20 éve kihasználatlanul áll, 2003-ig a fogyatékkal élő árva gyermekeket szállásolták el benne.
A felújított kórházépületben sebészetet, sürgősségi és intenzívterápiás osztályt hoznak létre, a sebészetet pedig komputertomográf géppel és minden szükséges felszereléssel ellátják.
Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
szóljon hozzá!