Mezei János és Csomortányi István (archív felvétel)
Fotó: Erdélyi Magyar Szövetség
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) folytatja az együttműködést, és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen – jelentette be pénteken Csomortányi István és Mezei János pártelnök.
2021. szeptember 24., 14:002021. szeptember 24., 14:00
2021. szeptember 24., 14:382021. szeptember 24., 14:38
Kolozsvári közös sajtótájékoztatójukon Mezei János MPP-elnök elmondta: bizakodtak a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzésében, hiszen a csütörtöki utolsó tárgyaláson sem az ügyész, sem a bíró semmilyen kifogást nem fogalmazott meg. A korábbi három tárgyaláson az ügyész által kért iratokat pótolták, a felvetett kérdéseket megválaszolták. Hozzátette:
„A döntés nem tántorít el az együttműködés folytatásától, a jó viszonyunkat fenntartjuk, egymást segítve fejtjük ki tevékenységünket az önkormányzatokban” – jelentette ki Mezei János. Az MPP elnöke arra is kitért, hogy jogászaik szerint a kérés megalapozatlanságára vonatkozó bírói bejegyzés nem azt jelenti, hogy nincs helye a kérésnek, hanem azt, hogy valami jogi akadályba ütközik a bejegyzés.
Csomortányi István EMNP-elnök értetlenségét fejezte ki a bírósági határozat miatt, és a román igazságszolgáltatás magyar ügyekben hozott „sajátos döntései” közé sorolta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a magyar közösség hozzászokhatott ahhoz, hogy a különböző restitúciós, önkormányzati, és egyéb ügyeiben furcsa ítéletek születnek. Hozzátette: az EMNP tíz évvel ezelőtti bejegyzési kérelmét is első fokon elutasította a bíróság, és csak másodfokon született meg a kedvező döntés. „Ez a határozat megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Helyes, ha ezt a két pártot egyesítjük” – tette hozzá az EMNP elnöke. Megjegyezte: továbbra is él a két párt bíróságon bejegyzett politikai szövetsége, azonban mindaddig, míg a fúzió megtörténik, a két párt külön-külön is működik. Az MTI kérdésére Mezei János elmondta: külső felek nem avatkoztak be a bírósági eljárásba, csak az ügyész fogalmazott meg kérdéseket, amelyeket azonban rendre megválaszoltak.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti törvényszék csütörtökön megalapozatlannak tartotta, és elutasította az EMNP és az MPP fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését. A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték pénteken. Az ítélet nem jogerős, a felek bírósági végzés kézbesítése után öt napon belül fellebbezést nyújthatnak be. Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak.
Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon. Az RMDSZ-szel történt megegyezés után a decemberi parlamenti választásokon két képviselőt juttattak az RMDSZ jelöltlistáin a román képviselőházba.
A bukaresti törvényszék megalapozatlannak tartotta, és elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését.
Tizennégy éves fiút támadott meg egy medve kedden Argeș megyében, a Transzfogarasi hegyi út közelében – írta az Argeș megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása alapján a News.ro.
Hirtelen hőmérsékletváltozás következik be Romániában: a meteorológusok szerint az Ashley vihar sarkvidéki hideget sodor felénk.
Új tematikus tanösvényt avattak Szatmár megyében.
A kolozsvári metró új finanszírozást kapott, miután elveszíthetett 300 millió eurót az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében biztosított forrásokból – számolt be kedden Emil Boc, a kincses város polgármestere.
Megerősítette kedden a Brassó megyei tanfelügyelőség, hogy tavaly büntetőeljárás folyt a brassói Áprily Lajos Főgimnázium több diákja ellen nemi erőszak, szexuális zaklatás, jogellenes fogvatartás és gyermekpornográfia gyanújával.
Csaknem háromezer gyerek vesz részt idén az erdélyi szórványiskolákban zajló délutáni oktatási programban, amely hétfőn kezdődött el 13 megye és Bukarest 64 tanintézetében – közölte kedden az RMDSZ sajtóirodája.
Kilövési engedélyt adtak ki egy medvére, amely vasárnap este a Brassó megyei Krizbán megtámadott egy 68 éves férfit és egy 14 éves lányt.
Barta Anett érköbölkúti tejfeldolgozó érlelt sajtjait szerte Bihar megyében ismerik a fogyasztók. A 11 tehenes gazdaság tejét feldolgozó kis sajtműhely sokféle sajtkülönlegességet állít elő, amivel áruházakban nem találkozik a vásárló.
Egy 43 éves férfi az áldozat.
Országszerte változékony lesz az idő a következő két hétben – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!