Farkas utcai ünnepség: Kolozsvár nélkül nincsen magyar történelem, nincsen magyar nemzet

A Herepei-ház tanácstermében későreneszánsz falfestést restauráltak •  Fotó: MTI

A Herepei-ház tanácstermében későreneszánsz falfestést restauráltak

Fotó: MTI

Kolozsvár nélkül nincsen magyar történelem, nincs magyar nemzet, és a város fejlődése az itt élő embereknek, a magyarság összefogásának is köszönhető – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a kincses városban. Kató Béla püspök szerint a Herepei-házzal befejeződött a Farkas utcai református templom közel egy négyzetkilométeres körzetének, az egyház ,,legszentebb terének” az újjáépítése.

MTI

2023. augusztus 13., 16:162023. augusztus 13., 16:16

2023. augusztus 13., 16:502023. augusztus 13., 16:50

Potápi Árpád János a Farkas utcai református templom melletti óparókia, a magyar kormány támogatásával felújított Herepei-ház avatóján vett részt. Az ezt megelőző istentisztelettel vette kezdetét a 14. Kolozsvári Magyar Napok.
,,Ha az összetartozás, összefogás megvalósul, csodákra vagyunk képesek” – mondta az államtitkár a középkori épület példás felújítására utalva. Úgy vélte, aki az 1980-90-es évek óta nem járt Kolozsváron, meglepve látja a fejlődést, de ez ,,nem önmagától való”.

Idézet
Ehhez a fejlődéshez az is kellett, hogy mi magyarok összefogjunk, hogy a nemzeti összetartozás érzését és élményét megerősítsük egymásban”

– közölte.

Potápi Árpád János: A magyar történelmi egyházak munkássága, segítsége nélkül nem tudtuk volna megőrizni magyarságunkat, hitünket •  Fotó: MTI Galéria

Potápi Árpád János: A magyar történelmi egyházak munkássága, segítsége nélkül nem tudtuk volna megőrizni magyarságunkat, hitünket

Fotó: MTI

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 12-13 év egész Kárpát-medencére kiterjedő beruházásai bizonyítják, hogy az összefogás csodákat teremt, és ebben a munkában a történelmi egyházak voltak a magyar kormány kiemelkedő partnerei. ,,A magyar történelmi egyházak munkássága, segítsége nélkül nem tudtuk volna megőrizni magyarságunkat, hitünket” – mondta az államtitkár.
Kolozsvár neve elválaszthatatlan a magyar történelmi személyiségektől, a magyar emberektől – közölte. ,,Ezzel nem azt mondjuk, hogy Kolozsvár csak a magyaroké. Kolozsvár mindig is azoké az embereké volt az elmúlt évszázadokban, évtizedekben és ma is, akik ebben a városban éltek, élnek és ennek a városnak a fejlődéséhez a saját munkájukkal, szorgalmukkal, tehetségükkel hozzájárultak” – mutatott rá.

A Farkas utcai református templom szomszédságában fekvő Herepei-ház •  Fotó: MTI Galéria

A Farkas utcai református templom szomszédságában fekvő Herepei-ház

Fotó: MTI

Kiemelte, hogy a magyar közösség fejlesztése a templomok, az iskolák, óvodák és egyetem építése, fejlesztése után újabb mérföldkőhöz érkezett: a Herepei-ház az ifjúság, az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) tere lesz.

Emlékeztetett Tavaszy Sándor teológus 1942-ben írt szavaira, melyek szerint meg kell újulni az erdélyi, Kárpát-medencei magyarságnak. Hozzátette, hogy a kolozsváriak akkor sem csüggedtek, tudták, hogy van felemelkedés, ha kitartanak szülőföldjükön. A népszámlálás eredményei miatt sem kell csüggedni, az itthon maradt közösséget kell erősíteni, és megteremteni a feltételeket, hogy visszatérjenek, akik elmentek. A magyar kormány is ezen dolgozik – mondta.

Kató Béla püspök kalauzolja Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt a Herepei-házban •  Fotó: MTI Galéria

Kató Béla püspök kalauzolja Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt a Herepei-házban

Fotó: MTI

Az államtitkár az ukrajnai háborúra is kitért, hangsúlyozva: a magyar kormány kiáll, segítő kezet nyújt a kárpátaljai magyaroknak, és azt vallja, hogy nincs más lehetőség, mint a fegyverszünet és a mielőbbi béke.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy az egyház nem öncélúan, csupán a műemlékvédelem miatt újította fel a Herepei-házat, hanem hogy átadja az ifjúságnak. ,,Legyen ez a hely kovásza a jövőnek” – fogalmazott az egyházfő.
A Kolozsvári Magyar Napok kapcsán kiemelte a találkozás fontosságát, és emlékeztetett, hogy a rendezvénysorozat valamelyik magyar történelmi egyház templomában, hálaadással kezdődik, mely alkalomra új közösségi teret építenek, újítanak fel.

Ünnepi istentisztelet a kolozsvári Farkas utcai református templomban •  Fotó: MTI Galéria

Ünnepi istentisztelet a kolozsvári Farkas utcai református templomban

Fotó: MTI

A Herepei-házzal befejeződött a Farkas utcai református templom közel egy négyzetkilométeres körzetének, az egyház ,,legszentebb terének” az újjáépítése.

Idézet
A templom, a két iskola, az óvoda és ez a ház tökéletesen szemlélteti, mire van szükség a jövőben, hogy megmaradjon a kolozsvári magyarság”

– fogalmazott Kató Béla a közeli tanintézetekre is utalva.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester a házat Kolozsvár újabb kincsének nevezte, mely bizonyítja, hogy a városban érdemes magyarnak lenni.
Apetroae Lucas, az egyházkerület ifjúsági referense az IKE nevében az öröm és hála érzését tolmácsolta a kapott ajándékért.
Az épület történetét és a felújítást Weisz Attila művészettörtész ismertette, aki szerint a tanácstermében talált későreneszánsz falfestés, a latin nyelvű bibliai idézetek, intelmek miatt ez Kolozsvár és Erdély ékköve. Külön megköszönte, hogy az egyház nem sajnálta az időt, pénzt a restaurálására.
Az ünnepségen egy időkapszulát is elhelyeztek, majd a szalagvágás után Kató Béla püspök áldotta meg a két év alatt megújult egyházi ingatlant.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon

Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 20., szerda

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi

Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi
2025. augusztus 20., szerda

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter

Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter
2025. augusztus 20., szerda

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről

A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről
2025. augusztus 20., szerda

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon

Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon
2025. augusztus 20., szerda

„A nemzet születésnapja minden magyaré” – Az államalapítást ünnepelték Szatmárnémetiben is

A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.

„A nemzet születésnapja minden magyaré” – Az államalapítást ünnepelték Szatmárnémetiben is
2025. augusztus 20., szerda

Eltűnő obeliszkek, megmentett kripták: harc a nemzeti emlékezetért határon innen és túl

A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.

Eltűnő obeliszkek, megmentett kripták: harc a nemzeti emlékezetért határon innen és túl
2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága