Fotó: Pap Melinda
Több mint 6500 magyar egyetemi hallható kezdi meg az új, 2023-2024-es tanévet a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen – közölte hétfőn Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
2023. október 02., 19:412023. október 02., 19:41
A felsőoktatási intézmény a kolozsvári felsőoktatás fennállása óta a 442., míg a magyar nyelvű oktatás kezdete óta a 152. tanévet nyitja meg – hangzott el a magyar tagozat tanévnyitóján. A BBTE magyar tagozatán alapképzésen 1525, míg mesterképzésen 539 új magyar diák ült be a padokba, a doktori iskoláknak pedig idén 362 új hallgatója van. „Örömmel látjuk, hogy a stabilitás jellemző az egyetemünkre, ezen belül a magyar tagozatra jelentkezők számában is” – idézte Soós Anna rektorhelyettest az MTI.
A román, magyar és német tagozaton összesen 16 ezer új egyetemi hallgató van, a diákság összlétszáma mintegy 46 ezer. A rektorhelyettes szerint a stabil diáklétszám mellett mást is lehet ünnepelni, ugyanis a magyar tagozat 350 állandó oktatója közül sok magasabb tudományos fokozatot szerzett az utóbbi időben, és a vendégtanárok száma is nőtt.
Soós Anna beszédében rámutatott: a technológia fejlődésével és az egyre nagyobb információáramlással „az egyetemi élet pulzusa” is évről évre szaporább. „Az egyetemi közösség izgatottabb, fáradtabb, stresszesebb, így különösen fontos időnként megállni, hogy a pulzus kicsit lecsillapodjon” – tanácsolta kollégáinak és a diákságnak, arra kérve őket, szánjanak időt arra, hogy „közösen, közösségként” megünnepeljék a fontos pillanatokat, az új kezdeteket. Hogy számba vegyék a sikereket, eddigi eredményeiket, és megvizsgálják az esetleges sikertelenségek okait, és utána újult erővel lépjenek vissza az oktatás és kutatás mindennapjaiba.
A BBTE magyar tagozatán új szakok is indultak, a többi között a digitális média és IT-mérnöki szak volt népszerű.
Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári önkormányzati testület pár napja határozott arról, hogy a 2023-2024-es tanévtől ingyenessé válik a tömegközlekedés a városban tanuló diákok és a nappali tagozaton tanuló egyetemi hallgatók számára. Az ingyenes tömegközlekedés biztosítása a Zöld Kolozsvár koncepció része, amely a gépkocsihasználat helyett alternatív közlekedési eszközöket javasol a zsúfolt autósforgalmáról híres erdélyi városban. Kolozsvár egyetemein a román sajtó szerint évente összesen mintegy 80 ezer egyetemi hallgató kezd új tanévet.
Mi, akik a nemzetet szolgáljuk, hiszünk egy békében élő, kultúrájára, nyelvére büszke, identitásában szilárd magyar nemzetben – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Koltón.
Hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország magashegyi térségeire.
Several signs of earthquakes have been detected in Romania recently. Geologist Szabolcs Harangi talked about whether an earthquake of a similar magnitude to the Bucharest earthquake that occurred in 1977 can be expected in Transylvania in the near future.
Magyarországnak a XXI. században függetlenítenie kell magát. Nem kiválva, nem blokkosodnia, nem elszakadnia, hanem függetlenednie kell – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter a nemzeti ünnepen Nagyszalontán rendezett ünnepségen.
Közösen kell fellépniük az európai értékeket valló magyaroknak és románoknak a szélsőségesen nacionalista hangok megerősödésével szemben – figyelmeztettek a szónok az Aradon tartott március 15-i megemlékezésen.
Kolozsváron idén is több százan gyűltek össze, hogy méltón emlékezzenek meg nemzeti ünnepünkről. A megemlékezés nemcsak a történelem előtt tisztelgésről szólt, hanem a magyarság élő erejének kifejezése is volt.
Tűz ütött ki március 15-én, szombaton egy kolozsvári kollégiumban, amelynek következtében 130 személy önállóan elhagyta az épületet; személyi sérülés nem történt.
Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének politikai beszámolóját hallgatták meg a küldöttek Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki kolozsvári ülésén.
Cégektől lopott újrahasznosítható anyagokat egy nyolctagú marosvásárhelyi bűnbanda, az okozott kár 30 ezer euró. A rendőrök négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Csak az tud igazán békét és biztonságot teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken, a Brassó megyei Bodolán rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!