Fotó: Szent Mihály Plébánia
Ünnepi szertartás keretében áldották meg szombat délelőtt négy évnyi felújítási munkálatok után az eredeti szépségében pompázó kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot. A rendezvényen számos erdélyi és magyarországi egyházi és világi személyiség vett részt.
2022. augusztus 13., 16:392022. augusztus 13., 16:39
2022. augusztus 14., 09:432022. augusztus 14., 09:43
Ünnepi szentmise keretében áldották meg a négyévnyi megfeszített munka után felújított kolozsvári Szent Mihály templomot szombat délelőtt. A kincses város főterén álló, több mint hétszáz éves, zsúfolásig megtelt római katolikus templom ünnepi eseményén jelen voltak a magyar és a román testvéregyházak képviselői. A református egyházat Kató Béla püspök, az unitárius egyházat Kovács István püspök, az evengélikus-lutheránus egyházat Fehér Attila esperes, a román görög katolikus egyházat pedig Claudiu Lucian Pop, Kolozsvár görögkatolikus püspöke képviselte.
A román kormány részéről Cseke Attila fejlesztésért és közigazgatásért felelős miniszter, valamint Victor Opaschi vallásügyi államtitkár vett részt, míg Budapestről Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára érkezett a kolozsvári ünnepségre. Jelen volt László Attila RMDSZ-szenátor, Csoma Botond parlamenti képviselő, illetve Vincze Lóránd európai parlamenti képviselő. A magyar kormánypárt részéről Nacsa Lőrinc és Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselők jöttek el a kincses városba, a helyi magyar főkonzulátust a nemrég kinevezett főkonzul, Grezsa Csaba képviselte. Részt vett az eseményen a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs is.
Az egyházi főméltóságok bevonulása
Fotó: Szent Mihály Plébánia
A környék római katolikus papságának jelenlétében megtartott ünnepi szentmiséjében Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a kolozsvári Szent Mihály-templomot Erdély kiemelkedő templomának nevezte, melynek hétszázéves történelme során falai között három erdélyi fejedelmet választottak és ötven országgyűlés helyszíne volt. E hajlék nem csak őseink hitét szimbolizálja, akik megépítették és belakták, hanem a mi hitünket is: a templom a vallási élet központjának a helyszíne. A templom kapaszkodási pont az Isten és az ember között – fogalmazott ünnepi szentbeszédében a gyulafehérvári érsek.
Miquel Maury Buendia pápai nuncius
Fotó: Szent Mihály Plébánia
A templom négyéves felújítási munkálatait összefoglaló beszédében László Attila főesperes-plébános elöljáróban felsorolta pap elődei áldozatos munkáját, akik hosszú évekkel ezelőtt indították el a felújítási munkálatokat. Kiemelte a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes szerepvállalását, aki a pályázó cég megbízásával indította útjára a sokéves folyamatot. Őt követte Veres Stelian kanonok és Kémenes Lóránt Zoltán plébános, akik a maguk során egy-egy újabb fontos lépcsőfokkal járultak hozzá a templomfelújításhoz. Tőlük vette át a munkafolyamat felügyeletét a koronavírus-járvány nehéz esztendejében, 2020 augusztusában László Attila főesperes, akinek az irányítása alatt befejeződött a ,,második félidő”.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa, Kovács Gergely érsek
Fotó: Szent Mihály Plébánia
A Szent Mihály plébánia vezetője beszédében név szerint sorolta fel több tucat munkatársát, akik a templomrestauráció különböző fázisából vették ki részüket, és maradandó munkát alkotva hozzájárultak Erdély leghíresebb római katolikus templomának kívül-belül történő felújításához.
László Attila főesperes
Fotó: Szent Mihály Plébánia
A világi résztvevők ünnepi beszédeinek sorát Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere nyitotta meg. A több mint hétszáz éves és Erdély legnagyobb, 76 méter magas tornyával rendelkező Szent Mihály templomról azt mondta, ez az a hely, amelyet minden Kolozsvárra érkező meglátogat, számunkra azonban lelki iránytű a kincses város központjában, amely nem csak a kolozsváriaké, hanem egész Erdélyé.
A Szent Mihály-templom belseje
Fotó: Szent Mihály Plébánia
Cseke Attila, a bukaresti kormány minisztere magyar és román nyelven elhangzó beszédében hangsúlyozta: az általa vezetett minisztérium keretében történt meg annak a 18 millió lej templomfelújítási támogatásnak a folyósítása, amelynek zöme az Európai Uniótól elnyert pályázati pénzként érkezett Kolozsvárra. Az RMDSZ-politikus szerint az uniós források mellett a felújítást a román kormány is támogatta, ugyanakkor a munkálatok befejezéséhez fontos volt a magyar kormány részéről érkező támogatás.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere
Fotó: Szent Mihály Plébánia
Csák János budapesti miniszter ezzel a mondattal kezdte beszédét: aki nem becsüli meg a múltját, az a jövőjét is semmibe veszi. A magyar tárcavezető szerint a kolozsvári Szent Mihály-templom történetében egymásba fonódik az egyetemes kereszténység és a magyar sors. A magyar kultúra megtartó hatásáról szólva, a budapesti politikus úgy fogalmazott, múltunkban, jelenünkben és jövőnkben meghatározó szerepe van a templomnak és iskolának. Nekünk elsősorban a jövőnkre kell gondolnunk. Őseink is azt várják el tőlünk, hogy megőrizzük az általuk ránk testált örökséget, amit a következő nemzedékeknek kell tovább adnunk.
Cseke Attila, a bukaresti kormány területfejlesztési minisztere
Fotó: Szent Mihály Plébánia
,,Azt kívánom a magyar kormány képviseletében, hogy találjunk minél több ilyen, a nemzeteinket gyarapító közös együttműködést. A szubszidiaritás ősi elvének jegyében bízzuk az iskolákat és templomokat azokra a közösségekre, amelyek benne élnek és dolgoznak. Ez a közös jövőnk záloga, így biztosíthatjuk minden a Kárpát-medencében élő közösség számára az emberi jogokat" – fogalmazott a budapesti politikus.
Csák János, a magyar kormány kultúráért és innovációért felelős minisztere
Fotó: Szent Mihály Plébánia
Victor Opaschi vallásügyi államtitkár beszédét arra hegyezte ki, hogy a rendszerváltás óta eltelt 32 esztendő kormányai felismerték az egyházak sokszínűségében rejlő lehetőségeket, és az elmúlt évtizedek során olyan törvényi keret született, amely minden romániai állampolgár számára szabadon biztosítja egyházi hovatartozását. Opaschi beszédében hangsúlyozta, hogy örömmel tett eleget a katolikus egyház meghívásának, hogy részt vegyen a kolozsvári ünnepségen.
Victor Opaschi vallásügyi államtitkár
Fotó: Szent Mihály Plébánia
Mint fogalmazott,
A kolozsvári Szent Cecília kórus egyházi muzsikájával tűzdelt templomi ünnepségen a résztvevők meghallgatták Miklósa Erika és Horváth István budapesti előadóművészek szólóját is.
Miklósa Erika énekel
Fotó: Szent Mihály Plébánia
Zene a magasban. Kilátás a Szent Mihály-templom tornyából
Fotó: Szent Mihály Plébánia
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!