Erdélyi templomfelújítási program a megmaradásért: több mint 3 milliárd forintos támogatást nyújt a magyar kormány

Bálint Eszter 2021. május 13., 14:32 utolsó módosítás: 2021. május 13., 14:44

Több mint 250 erdélyi, partiumi és bánsági templom újul meg magyarországi támogatásból. A magyar kormány templomfelújítási programjának részleteit ismertető, az erdélyi egyházi vezetők jelenlétében megtartott csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón Soltész Miklós államtitkár hangsúlyozta, a programnak nem csak hitéleti vetületei vannak. A támogatásról az eseményt követően Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével és Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel beszélgettünk.

Erdélyi templomfelújítási program a megmaradásért: több mint 3 milliárd forintos támogatást nyújt a magyar kormány
galéria
Kató Béla, Soltész Miklós, Böcskei László, Kovács Gergely és Tánczos Barna a csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón Fotó: Bálint Eszter

Összesen 3,32 milliárd forinttal (9,3 millió euró) támogatja Magyarország kormánya a magyar templomfelújítási program keretében az Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban tervezett munkálatokat, az összegből 219 település 262 temploma kap támogatást – jelentette be csütörtökön Nagyváradon Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A szintén magyarországi támogatásból felújítás alatt álló impozáns római katolikus püspöki palotában megtartott sajtótájékoztatón az államtitkár át is adta az erdélyi egyházi vezetőknek az ő egyházmegyéjükben, egyházkerületükben támogatásban részesülő templomok listáját.

Mint Soltész elmondta, a magyar kormány a húsvétot megelőző nagyhéten döntött a templomfelújítási programról,

az összesen nagyjából 26 milliárd forintos keretből Magyarországon 1400, szerte a Kárpát-medencében pedig további 400 templom és imaház kap támogatást.

Gazdasági szempontok

Soltész Miklós hangsúlyozta, a templomok felújítása fontos a hitélet szempontjából, de fontos amiatt is, hogy helyben munkát ad, a fiatalok itthon maradnak.

Ami jó a magyar embereknek, jó a román embereknek is”

– húzta alá egyúttal Soltész Miklós, aki a program harmadik jótékony hatását abban látja, hogy a templomok megújulása által megszépülnek a települések is, ez pedig turisztikai szempontból is előnyt jelent. „Nagyon jól tudjuk azt, hogy ez az elmúlt közel másfél év mekkora pusztítást végzett nem csak a lelkekben, nem csak az egészségünkben, hanem a gazdaságban is. És a gazdaság újraindításában – nem csak Magyarországon, hanem szerte a Kárpát-medencében – a turizmus is nagy szerepet fog kapni” – emelte ki az államtitkár.

Beszélt ugyanakkor arról is, hogy mennyire egymásra vannak utalva a Kárpát-medencében élő nemzetek. Mint fogalmazott, a Partiumban, Erdélyben, Székelyföldön, Bánságban élő magyarok számíthatnak Magyarország kormányára.

De ugyanazt a jobbot szeretnénk nyújtani az RMDSZ-en, illetve a kormánytagokon keresztül a román emberek felé, amit megteszünk szerte a Kárpát-medencében több nép és több nemzet felé. Össze vagyunk zárva, egymásra vagyunk utalva, hisszük azt, hogy ez eredményt fog hozni”

– fogalmazta meg Soltész Miklós.

Munkával hálálnák meg a támogatást

Az eseményen az RMDSZ és Románia kormánya képviseletében jelen levő Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter köszönte meg elsőként a templomfelújítási támogatásokat, valamint minden támogatást, amelyben az erdélyi magyar közösség részesül évek óta a magyar kormány részéről.

Az elmúlt években a magyar kormány bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent”

– hangsúlyozta Tánczos, aki szerint az egyházi közösségeknek nyújtott támogatás is a lehetetlen határát súrolja. „Köszönjük, és kötelességünk tisztességes és becsületes munkával meghálálni ezt a támogatást, és hogy arra a célra, amelyre kaptuk, a legnagyobb tisztelettel elköltsük” – fogalmazott a miniszter. Az egyházi vezetőknek megköszönte egyúttal, hogy „nem hagyják közösségünk egyik legfontosabb bástyáját, a templomot, nem hagyják, hogy ne kerüljön felújításra, és vigyáznak arra az örökségre, amelyet elődeinktől kaptunk”.

„Köszönjük szépen az államtitkár úrnak nem csak a jó híreket, hanem a buzdító, támogató szavait” – mondott köszönetet az egyházi vezetők nevében házigazdaként Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök. Hangsúlyozta, ez a csütörtöki találkozó arról szól, hogy

együtt, összefogásban tudunk maradandót alkotni, hogy az utókor majd elmondhassa rólunk is, hogy valami szépet tettünk közösségeinkért, népünkért, egyházunkért, Istenért és egymásért”.
Reményt adó állagmegóvás

A sajtótájékoztatót követően Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a templomfelújítási kérések a gyülekezetek részéről érkeztek.

A tavaly ősszel volt egy pályázati kiírás, amire harmincszoros túljelentkezés volt, ahogy szokott lenni. Ez a mostani támogatás tulajdonképpen elfogadta a telje névsort és a teljes összeget”

– vont gyors mérleget kérdésünkre a támogatást nyert templomok listájával kezében Kató Béla. Mint részletezte, a kiírás feltétele volt, hogy az egy templomra igényelhető összeg nem haladhatja meg a 15 millió forintot. Az erdélyi egyházkerület 90 templomra összesen csaknem 1 milliárd forintnyi támogatást kapott. A püspök elmondása szerint az egy-egy istenházára jutó összeg tulajdonképpen csak állagmegóvásra elegendő, de ez is nagy segítség a közösségek számára.

Kató Béla kitért ugyanakkor arra is, hogy

nem csak a magyar államtól kérnek támogatást a templomok felújítására, hanem a román kormánytól is, és európai uniós forrásokat is folyamatosan megpályáznak. A román államtól viszont csak elenyésző összegekben részesülnek,

mivel nem az egyházkerület területét vagy a templomok nagy számát veszik figyelembe a pénzek elosztásakor, hanem azt, hogy a reformátusok aránya alig 3 százalék körüli.

„Amikor mi Magyarország felé fordulunk, akkor nem azért tesszük, mert valakit ezzel megszegényíteni, bosszantani szeretnénk, viszont azt meg kell érteni: ez egy olyan közös érték és kincs, amit nekünk meg kell védenünk, meg kell óvnunk.

A mi a gyülekezeteink nem múzeumőrök, és nem múzeumokat szeretnének felújítani, hanem nálunk még – sok nyugat-európai egyházzal szemben – élet van azokban a templomokban.

És egy-egy falu életében, ahol sajnos az 50 év kommunizmus után az elmúlt 30 évben nem történt semmi, reménységforrás, kapaszkodó, ha megújul egy templomtető” – fogalmazta meg a református püspök. Leszögezte egyúttal: „ez nem egy luxus, nem egy fölösleges pénzkidobás, hanem rendkívül fontos a közösség megtartására”.

Érték- és közösségmentés

„Mi nagyon hálásak vagyunk, mert ezen támogatások nélkül eddig sem sikerült volna megőrizni a templomainkat, és az az igazság, hogy nem is reméltük, hogy ilyen mértékben támogatnak bennünket” – szögezte le a Krónikának Kovács Gergely gyulafehérvári érsek. Kérdésünkre elmondta, a gyulafehérvári főegyházmegyében 61 templom összesen 751 millió forint támogatásban részesül. „Az összeg nagynak tűnik, de leosztva, templomonként nem haladja meg a 10–15 milliót, van, ahol még kevesebb. Nem nagylélegzetű projektek ezek,

igazából az a cél, hogy minél több templomot megmentsünk, megerősítsünk”

– avatott be a részletekbe az érsek. Aláhúzta: fontos az infrastruktúra, hiszen ha egy templomban például nincs fűtés, akkor a hívek nem szívesen járnak oda. „A templomainkban, akár tömbkatolikus helyen, akár a szórványban, sokszor akad olyan munkálat, amelyet el kell végezni, például tetőszerkezetet kell cserélni” – ecsetelte Kovács Gergely.

Fontosnak tartotta ugyanakkor kiemelni, hogy a megújult templomokat, a hozzájuk tartozó közösségi házakat meg kell tölteni élettel, azoknak „közösségformáló, közösségmegtartó erejük kell hogy legyen azon túl, hogy egy műemlék kincsünk, egy értékünk megmarad”.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport