A Magyarok Kenyere programban a fiatalokat Budapesten, az Országgyűlés épületében díjazták
Fotó: MTI
A Magyarok Kenyere a Jövőért ösztöndíjprogramban 25 felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági és anyaországi fiatal agrárszakembert díjaztak. A Magyarok Kenyere segíti a fiatalokat.
2024. november 13., 18:552024. november 13., 18:55
2024. november 13., 18:582024. november 13., 18:58
A fiatalok a tanulmányaikat, illetve gazdálkodásukat segítő támogatásban részesültek az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) segítsége nyomán.
Amint az MTI beszámolt, az okleveleket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója nyújtották át szerdán Budapesten, az Országgyűlés épületében.
Jakab István elmondta, hogy az ösztöndíjprogram a jövőbe történő befektetés, ami nagyon sokszorosan térül meg a nemzet számára, hiszen itt ezen a rendezvényen a nemzet különböző részeiből vannak jelen a fiatalok.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy
A Magosz elnöke egyúttal a szomszédban dúló háború kapcsán reményét fejezte ki, hogy a következő találkozásukkor már arról beszélhetnek, hogy a békekötést követően hogyan tudnak segíteni az újjáépítésben.
Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly indították el a Magyarok Kenyere a Jövőért ösztöndíjprogramot, amely kiterjed a teljes Kárpát-medencére.
legyen szó tanulásról, konkrét fejlesztés megvalósításáról vagy például régi hagyományok ápolásáról. Ez az ösztöndíj egy lépcsőfok a későbbi sikeres gazdálkodáshoz. Herczegh hozzátette, a Felvidéktől, Kárpátalján, Erdélyen keresztül a Délvidékig bezárólag a magyarság olyan területeken él, ahol a mezőgazdaság meghatározó. Ezért tartották fontosnak, hogy a díjazottak között valamennyi terület reprezentálva legyen.
Kiemelte, hogy az AVHGA-nak köszönhetően a magyar mezőgazdaságban 630 milliárd forintnyi olyan hitel van kihelyezve, ami az alapítvány segítségével jutott el a gazdákhoz. Évente körülbelül 10 ezer gazdálkodó jut a segítségükkel hitelhez.
Papp Zsolt György a díjazottakhoz szólva elmondta: „ti vagytok azok, akik a jövő agráriumát építik. (...) Az innováció, a technológiai megújítás, a szaktudás, ami a magyar mezőgazdaság megújításához kell, az bennetek rejlik”.
Közölte, hogy míg tavaly tizenketten, idén már huszonöten lettek ösztöndíjasok. Az eseményen elhangzott, hogy a tavalyi díjazottak az ösztöndíjaikat egyebek mellett tanulmányi célra, vagy laptopok, valamint a gazdálkodásukhoz szükséges gépek vásárlására fordították.
Pénz- vagy terménybeli felajánlásokat vár 31 gyűjtőponton Székelyföld-szerte a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, melyet összegyűjtenek, majd átadják a nélkülözőknek Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretein belül.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!