Erdély-szintű mozgalommá vált a Szalonnafeszt, nyári kiadást is terveznek sóbányákban

Erdély-szintű mozgalommá vált a Szalonnafeszt, nyári kiadást is terveznek sóbányákban

Ínycsiklandó felhozatal várja telente a kolozsvári Szalonnafeszt közönségét

Fotó: Jakab Mónika

Kis rendezvényből egész mozgalommá nőtte ki magát az Erdélyi Kézmíves Céh által szervezett Szalonnafeszt, azaz a szalonnák, sonkák versenye, amelyet idén a korábbiakhoz képest további helyszínekkel bővítenek a szervezők.

Kiss Judit

2023. január 31., 17:352023. január 31., 17:35

A húsos finomságok szemléjét immár hat helyszínen szervezik meg februárban: Csíkszeredában 4-5-én, Brassóban 9-12-én, Sepsiszentgyörgyön 10-12-én, Szilágysámsonban 11-én, Kolozsváron 16-19-én, Borszéken 18-19-én. Molnár Attila főszervező, ötletgazda, az Erdélyi Kézmíves Céh vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, 2011 óta szervezik Kolozsváron a rendezvénysorozatot, mostanra már rengeteget fejlődött, hiszen kérésükre és megkeresésükre több településről is jelentkeztek partnerek, akik a maguk helyszínein vállalják a Szalonnafeszt megszervezését.

Minden településen más-más zsűri áll össze

A fesztivál a kisebb települések esetében a hagyományos farsangi bálok, mulatságok kiegészítő programja. A főszervezőtől megtudtuk, újdonság idén, hogy a helyszínek sorába bekapcsolódott Szilágysámson a helyi önkormányzat és egy helyi civil szervezet társszervezésében.

Idézet
Gyönyörű szilágysági településről van szó, a zsűrizés pedig nem kultúrházban történik, hanem fent a borpincesoron – van egy több száz éves pincesor a domboldalban, ott tálalják majd a versenyzők a szalonnákat” – ecsetelte Molnár Attila.

Hozzátette, nemcsak szalonnákkal, de sonkákkal, hurkákkal is be lehet nevezni a versenyre. Szeretnék arra is felhívni a figyelmet, hogy Szilágysámson szép borvidék, de nemcsak ezért érdemes oda ellátogatni. Egyébként ott szokták szervezni az országos képzőművészeti táborokat, kultúrközpontnak is tekinthető ez a kis település.

Molnár Attila főszervezőt arról is kérdeztük, kik zsűriznek a Szalonnafeszten. Elmondta, akiknek jogot adnak arra, hogy a fesztivál arculati elemeit használják, és akiknek az egész logisztikát igyekeznek átadni, azoknak segítenek a szervezésben, hogy legyen minőségi garanciája a színvonalnak.

Idézet
Különben a helyi szervezők teljesen szabad kezet kapnak, a zsűrit például ők állítják össze belátásuk szerint: ottani közéleti személyiségeket, henteseket, szakácsmestereket, szakembereket hívnak – de hívhatnak írót, költőt, polgármestert, bárkit, akiről úgy gondolják, hogy személyes jelenléte plusz értéket ad a rendezvényhez”

– fejtette ki a főszervező. Mint mondta, ennek megfelelően minden településen más-más zsűri áll össze, és a szalonnák elbíráslásának kritériumrendszere se egységes teljesen.

A szilágysámsoni kásás hurka

„Itt is szabad kezet adtunk, hiszen a helyi sajátosságokat figyelembe kell venni. Például Szilágysámsonban egy helyi jellegzetességgel, a kásás hurkával is be lehetett nevezni – más településeken nem jelent meg igény, hogy többen lennének, akik ezt a fajta hurkát készítik: ez helyi különlegesség, helyi recept alapján. Véres-májas hurkával viszont sok helyen eddig is neveztek be” – fejtette ki a főszervező. Mint mondta, irányvonalak tekintetében tettek javaslatokat a zsűrizést illetően, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a szervezők hogyan rangsorolták a szalonnákat és egyéb termékeket, de a helyiek szabad kezet kapnak. „Az a mérvadó, hogy a jelentkezők kínálata milyen: hány kolbászos, szalonnás, hurkás versenyző van, ennek függvényében alakítják a kritériumrendszert. De az is fontos, hogy a tálalást is pontozzák, valamint hogy készítője miként mutatja be a terméket és annak elkészítését” – mondta el Molnár Attila.

Hozzátette, olyan is megtörténik, hogy nem nyilvános, hanem titkos zsűrizés van, mert azt is eldönthetik a szervezők, hogy csak számokkal látják el a termékeket, és a versenyző nincs ott az asztal mellett.

„Mi nyilvános zsűrizést szoktunk folytatni: ilyenkor azt is pontozzuk, hogy miként van beöltözve a versenyző, miként beszél a szalonnáról, azt is külön pontszámmal értékeljük, ha poénosan adja elő – hiszen a rendezvény egyfajta farsangi mulatság is, hiszen nem beszélhetünk még arról, hogy akadémiai, szuper objektív gasztronómiai zsűrizések zajlanának. Inkább közösségi, baráti kóstolgatás” – fejtette ki Molnár Attila.

Nyári Szalonnafesztet is terveznek, sóbányában

Az Erdélyi Kézmíves Céh a kezdeményezője a szemlének, amelyet anyagilag támogatott a brassói Főszervező Egyesület. „A Szalonnafesztet levédettük, azért kapott szabadalmi védelmet, hogy a minősége ne csorbuljon, de a cél ugyanakkor az, hogy minél többeket bevonjunk és minél több településen szervezzük meg. Kezdetben csak Kolozsváron és a kalotaszegi Mákófalván tartottuk meg a szemlét, négy-öt éve Brassóban is megszervezzük, de ezek kezdetben csak kis fesztiválok voltak elszórtan. Most kezd mozgalommá válni” – mondta Molnár Attila.

Aki arra is kitért, hogy régi álmuk kezd valóra válni, mégpedig hogy nyáron is szervezzenek Szalonnafesztet. Arra gondolt, hogy Tordán vagy Parajdon – vagy akár mindkét helyen –, lent a hűvös sóbányában tarthatnák a zsűrizést, a vásári rész meg kint lenne a parkolókban. „Szeretnénk, ha idén nyáron már megvalósulhatna. Jelentkezett egy sonkakészítő, aki a parajdi sóbányában érleli a sonkát, ő segít, hogy össze lehessen hozni mondjuk augusztusban a fesztivált” – fejtette ki a Krónikának a főszervező.

Részletek a Szalonnafeszt.ro honlapon találhatóak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak