Eltűnt pénz Gyilkostón

Az általuk fizetett bérleti díj eltűnésére, zsarolásra panaszkodik 18 Gyilkostó-üdülőtelepi vállalkozó. A népszerű turistacélpont környékén tevékenykedő ajándékárusok, illetve vendéglősök a sajtóhoz fordultak, azt állítva, hogy Virág Zsolt, a gyergyószentmiklósi önkormányzat üdülőtelepi ingatlanjait kezelő Monturist Kft. ügyvezetője többször is úgy vette el tőlük a bérleti díjat, hogy sem számlát, sem nyugtát nem állított ki. Legutóbb pedig havi 5000 lejt kért azért, hogy a hivatalosan bérelt területüket megtarthassák. Ugyanakkor, ígérete ellenére, semmilyen befektetést nem eszközölt az üdülőtelepen.

Jánossy Alíz

2009. június 22., 09:112009. június 22., 09:11

„Ezer lejt adtam Virág Zsoltnak csak azért, hogy helyet kapjak a parkoló melletti téren. Sem erre az összegre, sem a múlt évben havonta befizetett 200 lej értékű, úgynevezett »őrségdíjra« nem kaptam számlát és nyugtát” – jelentette ki Stelica Cranba, Târgu Neamţ-i családi vállalkozó azon a Gyilkostón tartott sajtótájékoztatón, amelyet 18 vállalkozó szervezett. A vállalkozók mindegyike fizetett kisebb-nagyobb összeget bérleti díjként, szemétilletékként, illetve egyéb szolgáltatás ellenértékeként Virág Zsoltnak, a gyergyószentmiklósi önkormányzat gyilkostói ingatlanjait kezelő Monturist Kft. vezetőjének vagy megbízottjának, számlát, nyugtát azonban nem minden esetben kaptak.

„Betelt a pohár. Annál is inkább, mert legutóbb Virág azzal hozakodott elő, hogy havonta »dobjunk össze« 5000 lejt, és ennek fejében ő nem enged a térre más vállalkozókat” – jelentette ki Kádár Jenő, a Qualitas Kft. tulajdonosa. A marosvásárhelyi vállalkozó arra is kitért, hogy mindezt Virág ellentmondást nem tűrő hangon közölte, megzsarolta, szerződésbontással fenyegette meg őket, sértő módon, lekezelő hangnemben beszélt velük. A gyilkostói vállalkozók azonban megelégelték mindezt, a sajtó elé vitték az ügyet, és azt tervezik, hogy a közeljövőben Budapest V. kerülete, Lipótváros önkormányzatának – a Monturist többségi tulajdonosának – is beszámolnak az őket ért sérelmekről.

Eltűnt pénz, sérelmek, erőfitogtatás

„Leginkább azt sérelmezzük, hogy a bérleti díjból, amely a 18 vállalkozótól évi 110 ezer lejre rúg, nem látunk semmit” – adott hangot felháborodásának Kádár Jenő, hozzáfűzve, hogy a Monturistnak befizetett öszszeg – amelyről sok esetben sem számlát, sem nyugtát nem adtak –valahová csak úgy eltűnt. Holott Virág kezdeti ígéretei szerint a pénzből fejlesztéseket kellett volna eszközölnie. A sajtótájékoztatón megjelent 18 vállalkozó közül többen is rosszallásukat fejezték ki amiatt, hogy az általuk bérelt térhez közel eső, parkolóként megjelölt terület rendezetlen, s ha nem lenne kitéve a tábla, senki nem jönne rá, hogy a hatalmas, kövekkel borított terület tulajdonképpen parkoló.

Noha Virág Zsolt megígérte, hogy rendbe teszi, most azzal szembesültek, hogy ha nem fizetik ki a havi 5000 lejt a terület védelméért, az ügyvezető még tíz butikot zsúfol be az egyébként is szűkös térre, illetve egyoldalúan szerződést bont. „Erre már volt példa. Virág Zsolt mintegy erőfitogtatásként, különösebb ok nélkül kitoloncolta a Helmut nevű német vállalkozót, aki quadokkal és egyéb bérelhető járművekkel jött volna a Gyilkos-tóhoz” – mesélte Keresztes Zsombor vállalkozó. Anca Miclos vendéglős azt is szóvá tette, hogy a parkoló működtetésére a Monturist egy csíkszeredai céggel kötött szerződést, amely bárdolatlan, az illemet és a viselkedési normákat, illetve a magyar nyelvet nem ismerő békásiakat alkalmazott.

„Köztudott, hogy az üdülőtelepet többségében magyarországi, illetve a magyar nyelvet beszélő turisták látogatják, minden itt dolgozó alkalmazott számára alapfeltétel kellene hogy legyen a magyar nyelv ismerete” – szögezte le a román ajkú vállalkozó, aki arról is beszámolt, hogy vendéglőjében csak olyan személyeket alkalmaz, akik magyarul is beszélnek.
A korondi ajándéktárgyárusok nevében felszólaló Sófalvi Ferenc egyebek között azt sérelmezte, hogy a Monturist ügyvezetője a 13 vállalkozó által 2008 telén négy hónapra kifizetett fejenként 310 lej bérleti díjról sem adott igazoló iratot. „Amikor kértük a számlát és a nyugtát, Virág azt mondta, hogy eltűntek az iratok” – mondta a korondi butikos. A vállalkozók jelentették mindezt a helyi rendőrségen, a gyergyószentmiklósi önkormányzatnál, és egy panaszlevélben személyes kihallgatást kérnek a Monturist többségi tulajdonosától, Lipótváros önkormányzatától.

Előnytelen szerződés

A beszélgetés során az is kiderült, hogy a 18 vállalkozó a 2006-ban kisebb-nagyobb területekre kötött szerződések értelmében mozgó árusításra írt alá hivatalos papírt, amely azonban nem tér ki a butikok előtti terület, illetve a közelben lévő parkoló rendezésére. Egyébként az irat 2011. május elsejéig érvényes, és egy későbbi módosító dokumentummal meghosszabbították 2016-ig. A 2006-ban kötött szerződés rendelkezik arról, hogy az akkor négyzetméterenként 42 lejben meghatározott bérleti díj minden hónap 10-én törlesztendő, illetve két részletben is kifizethető – májusban a nyári három hónapra, illetve augusztusban a következő háromra, októberrel bezárólag –, de arra is kitér, hogy késés esetén egyoldalúan felbontható a szerződés, és a bérlő kitoloncolható a területről.

A Monturist a bérleti díjat egy későbbi kiegészítő irat értelmében megemelte, a 13 ajándékárustól a nyári hónapokra 515 lejt és a hozzáadott értékadót kéri a bérelt területért, illetve a téli hónapokra 265 lejt és a hozzáadott értékadót. Az élelmiszeri-pari termékekkel kereskedőknek egész évben havi 300 lej és a hozzáadott értékadó összegét kell fizetniük a cégnek.

A bérlők kötelezettségeinek sora nagyon hosszú: a bérleti díj kifizetése mellett minden ingóságukért ők felelnek, vállalják az anyagi javaik fölötti őrködést, illetve azt, hogy a Monturist által kijelölt építkezési vállalkozóval készíttetik el a szabványméretű és -külalakú butikjaikat, de az építkezéssel és a tevékenység engedélyeztetésével járó valamennyi költség is őket terheli. Ezzel szemben a bérbe adó cég mindössze arra kötelezi magát, hogy 2006. június 8-án átadja a területet a vállalkozónak, illetve hogy a bérleti díjból származó nyereségét bejelenti a pénzügyi hatóságnak, és kifizeti az adóját. Ezen szerződés értelmében a 13 ajándéktárgyárus, illetve a többi, élelmiszerforgalmazással foglalkozó vállalkozó együttes erővel kicsinosították a butikok előtti teret, sőt Kádár Jenő – szintén a szerződés értelmében – a rozoga állapotban lévő nyilvánosvécét is rendbe hozatta.

Virág sajtótájékoztatót tart

Virág Zsolt, a Monturist Kft. ügyvezetője arra hivatkozva, hogy nem tartózkodik Gyergyószentmiklóson, elzárkózott az újságírói kérdések elől, de megígérte, hogy a mai napon a cég székhelyén minden kérdésre válaszol. „Ne ítélkezzenek, míg nem mondhatom el az érveimet” – közölte a Krónika kérdésére, amikor az ellene felhozott vádakra vártuk a válaszát.

A Monturist Kft.-t az 1990-es évek elején hozta létre Gyergyószentmiklós és Lipótváros önkormányzata azzal a céllal, hogy a gyergyószentmiklósi önkormányzat Gyilkostó üdülőtelepen lévő ingatlanjait kezelje. Az akkori elöljárók a „Mentsük meg Gyilkos-tót, ne juttassuk a békásiak kezére!” jelszóval indokolták a két önkormányzat társulását, illetve azzal a nyomós érvvel, hogy a magyarországi testvérváros jelentős összegeket ruházna be az üdülőtelepbe.

A Lipótvárosból érkezett pénzösszegek nagyságáról és befektetéséről nincsenek információink, azonban egyes hírek szerint nem kis öszszegekről van szó, amelyek rejtélyes módon eltűntek, beruházásokra nem került sor. Helyszíni szemlénk során a Monturist tulajdonában lévő villát romos, omladozó állapotban találtuk, és a különféle célokat szolgáló területek is gondozatlanok. A szóbeszéd szerint a Monturist többségi tulajdonosa kezdetben a gyergyószentmiklósi önkormányzat volt, azonban jelenleg Lipótváros önkormányzata a többségi tulajdonos. Nem hivatalos információk szerint a Monturist több mint 30 ezer lejjel adós az államkasszának.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól