Elszalasztott második esély?

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Utcára is kihallatszó kiabálás fogadta az arra járót a Budapesten elhíresült 12 éves gyergyószentmiklósi Gábor Istvánék Kavicsbánya utcai portája előtt. A Krónika azért kereste fel a családot, hogy megtudja: a sajtó figyelmét januárban, egy budapesti késelés nyomán felkeltő, Magyarországról hazatoloncolt kiskorú jár-e iskolába, sikerült-e beilleszkednie otthoni környezetébe. A Tatyi becenévre hallgató apa éppen a feleségét „rendszabályozta”, aki a dühöngő férfi elől a szomszédos roma család szekere mögé menekült legkisebb gyerekével együtt.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2008. szeptember 30., 00:002008. szeptember 30., 00:00

„Menjen el innen! Itt ne fényképezzen, elegünk volt az újságírókból!” – utasította el közeledésünket az asszony. Tatyi azonban lényegesen közlékenyebb hangulatában volt, noha leginkább arról beszélt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, hogy asszonya „tetteti a beteget”, és nem akar mosni rá, ami ugyebár „cigány emberre” nézve „nagy szégyen”. „Most mondja meg, naccsága, mit csináljak vele? Üssem meg? Bezárnak, ha megütöm” – fakadt ki a férfi, mondván, hogy még annak árán sem akarna börtönbe kerülni, ha ezáltal megszabadulna „furfangos asszonyától”. Amikor a januárban Budapesten mp3-as lejátszóért késelő fia felől érdeklődtünk, egyből visszakozott és zárkózottá vált. „Nem mondok semmit, csak ha fizet” – közölte, aztán kifejtette, hogy neki a „micisapkás magyarországi filmező” – vélhetőleg Vujity Tvrutkóra apropózott – megmondta, csak akkor beszéljen a fiáról újságíróknak, ha fizetnek az információért. Miután kialkudtuk az árfolyamot, hogy egy csomag cigaretta áráért elmondja, hol van a fia, és még egy fotót is készíthetünk róla, készségesen közölte: „a gyermek Besztercén van a nővérénél”. „Jobb ott neki, mint idehaza. Annyit mutogatták a tévében, hogy félünk, nehogy valaki utána jöjjön Magyarországról” – aggódott az apa, ám újabb dührohamot kapott, amikor az iskolába járatás felől érdeklődtünk. „Hova küldjem iskolába? Most mondja meg, hova küldjem? A tanácstól az urak és naccságák is csak akkor jönnek, ha baj van. Ha iskolába menő cipőt, ruhát kell venni a gyermeknek, bezzeg nem jönnek egy kicsi pénzzel, hogy segítsenek” – háborgott Tatyi, arra is kitérve, hogy utóbb még a „szocsiáliát” – azaz a szociális segélyt – sem kapta ki, ami szerinte alanyi jogon járna neki és a gyermekeinek. Így hát, jobb híján, a Gábor családnak egyetlen megélhetési lehetősége a gyűjtögetés, „kukázás” és a szombati vásáros napokon a kéregetés, koldulás. Megtudtuk, István testvéreinek egy része ottjártunkkor is épp a piacon volt kéregetni, a többiek pedig a frissen ásott krumpliföldeken „pityókatollászni”. Az így összegyűjtött krumplit egyelőre zsákokban tárolják a nyomorúságos kis viskójuk előtt, aztán ha majd hidegebbek lesznek, beviszik a „házba”, hogy ne fagyjon meg.
„Gáborék február óta először az elmúlt napokban hoztak kérvényt és igazoló okiratot a munkaerő-elhelyező ügynökségtől a szociális segély meghosszabbítására” – fejtette ki a Krónika kérdésére Albert Éva szociális referens, hozzáfűzve, hogy tudomása szerint a család egész nyáron Besztercén tartózkodott az ott családot alapított lánynál. Ugyanakkor nem végeztek közhasznú munkát, csak szeptember végén megjelentek az irodán a pénzt követelve. „Senkivel nem tehetünk kivételt, megvannak a formaságok, amit mindenkinek be kell tartani. Ha Gáborék egész nyáron nem hoztak kérvényt és igazolóaktákat, nem folyósíthattunk pénzt” – szögezte le a referens, arra is kitérve, hogy háromhavonta szükséges felújítani a kérelmet, és mivel ez a napokban megtörtént, jövő hónaptól a Gábor család ismét jogosult a segélyre.
„Hivatalos átiratot küldtünk a besztercei gyámhatóságnak, hogy kövessék figyelemmel Gábor István sorsának alakulását, mivel tudjuk, hogy a nővérénél szokott hosszasan időzni” – jelentette ki a Krónika kérdésére Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Felügyelőség igazgatója, aki nem tudott információval szolgálni arra vonatkozóan, hogy az elhíresült gyereket beiskolázták-e a Második esély program keretében. Kari Attila, a romaügyekkel foglalkozó tanfelügyelő viszont biztosított arról, hogy októberben indul a Második esély program keretében egy osztály, ahol természetesen esélye, lehetősége van a tanulásra Gábor Istvánnak is, amennyiben hazatér szüleihez. A Második esély programot egyébként éppen azért indították el, hogy az iskolakezdésről lemaradt gyerekek is járhassanak iskolába.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok