Ellentmondásos kampánynyelvezet

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A decentralizáció kiteljesítése mellett a különböző autonómiaformák lehetőségének alkotmányos megjelenítése is szerepel célkitűzésként az RMDSZ-es önkormányzati képviselők 2008–2012-re vonatkozó céljait és elveit tartalmazó nyilatkozatban, amelyet az Országos Önkormányzati Konferencián fogadtak el szombaton.

Krónika

Krónika

2008. október 13., 00:002008. október 13., 00:00

A Besztercén tartott rendezvény – amelyen a szövetség színeiben júniusban mandátumot nyert polgármesterek, alpolgármesterek és önkormányzati képviselők vettek részt – másik vezérgondolata az öszszefogás volt.

Függetlenek: a szórványt veszélyeztetik

A romániai magyar közösség csak akkor szerepelhet sikeresen a november 30-i parlamenti választásokon, ha a szórvány- és a tömbmagyarság összefog, hangsúlyozta beszédében Markó Béla. A szövetségi elnök kifejtette: a szórványban élő romániai magyarok aggódnak amiatt, hogy jelöltjeik esélyeit rontja majd a magyarok által többségben lakott – főleg székelyföldi – megyékben várható magyar–magyar verseny. Markó ezzel arra utalt, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) nem vesz részt ugyan szervezetként a novemberi választásokon, de független jelölteket támogat. Mint hangsúlyozta, a függetlenek a szórványban élők RMDSZ-jelöltjeinek rovására indulnak a választásokon, hisz a magyarok által gyéren lakott megyékben egy adott mandátumnak mindössze 0,6–0,7 százaléka szerezhető meg az ott leadott szavazatokból, a hiányzó rész az országos szintű visszaosztásból kapható meg. Markó szerint a székelyföldi tömbmagyarság körzeteiben induló független magyar jelöltek az RMDSZ-től vonnak el visszaosztható töredékszavazatokat, és ez főleg a szórványmagyarság jelöltjeit foszthatja meg a parlamentbe való bejutástól. Ily módon a szórvány parlamenti képviselet nélkül maradhat, ha a tömbmagyarságban „elpazarolják” a szavazatokat, fejtette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor ügyvezető elnök szintén az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Rámutatott: egy 21 millió lakosságú országban, ahol a magyarok számaránya 6,5 százalék, csak összefogással lehet eredményeket elérni.

Célkitűzések: decentralizáció és autonómia

Az önkormányzati konferencia új elnökévé Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét választották, aki Ilyés Gyulát, Szatmárnémeti polgármesterét váltja a tisztségben. A testület új alelnökei Máté István bethleni alpolgármester, Kovács Attila, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, Sófalvi László, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Bognár Levente aradi alpolgármester, Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Pop Imre krasznai elöljáró, valamint Krecsák Albert nagyenyedi alpolgármester.

Az Országos Önkormányzati Konferencia utolsó mozzanataként a szövetség képviselői nyilatkozatot fogadtak el, amelyben rögzítették a helyi közigazgatás legfontosabb teendőit a 2008–2012 közötti időszakra. A dokumentum 11 olyan célt, elvet tartalmaz, amely a versenyképesség szempontjából nélkülözhetetlen az Európai Unióban. Az RMDSZ szükségesnek tartja a megyei tanácselnöki tisztség feladatkörének kiszélesítését, a decentralizáció folytatását a tanügy, az egészségügy, a környezetvédelem és a mezőgazdaság terén, illetve a fejlesztési régiók újraosztását. A nyilatkozat 10. pontja ugyanakkor a különböző autonómiaformák lehetőségének Románia alkotmányában történő megjelenítését tartalmazza. Kimondja: „Választási jelszavunk: Együtt Erdélyért, modernizáció és autonómia. Támogatjuk az alapvető állampolgári jogok bővítését, a különböző autonómiaformák lehetőségének és jogának alkotmányos biztosítását”.

Tanulják a magyar nyelvet!

Az RMDSZ elnöke a szövetség Maros megyei jelöltjeinek a bemutatásán sem fukarkodott a kisebbségi jogok kiterjesztésére vonatkozó kijelentésekkel. „Azt mindenki természetesnek tartja, hogy az erdélyi magyar gyerekek megtanulják az állam nyelvét, és ez így is van rendjén. De annak is ugyanilyen természetesnek kell lennie, hogy a román gyerekek is tanulják a magyar nyelvet az iskolában” – fejtette ki beszédében Markó Béla, aki a Küküllőmentét és a Sóvidéket magában foglaló szenátori választókerületben indul a parlamenti választásokon.

Az RMDSZ-elnök által mondottakra reagálva Vasile Puşcaş szociáldemokrata párti képviselő kifejtette: Markónak meg kellene tanulnia az alkotmány nyelvét és az ország törvényeit, mielőtt ilyeneket nyilatkozna. Puşcaş szerint az RMDSZ elnöke „megtartva az általa vezetett alakulat hagyományát, kétértelmű diskurzust támogat: Bukarestben a kormány hivatalos nyelve tetszik neki, amelyből megpróbál minél több hasznot húzni, míg Marosvásárhelyen egy másik hivatalos nyelvet kedvel”.

A Maros megyei jelöltek csapatában régi és új arcok egyaránt vannak, Markó Béla és Frunda György mellett a marosvásárhelyi szervezetet irányító Dávid Csaba vízügyi mérnök és Szakács János vegyészmérnök-vállalkozó indul szenátori mandátumért. A képviselőjelöltek között szerepel Borbély László fejlesztési miniszter, Kelemen Atilla és Kerekes Károly képviselő. Mellettük Benedek Imre szívgyógyász, Brassai Zsombor lelkész, Makkai Gergely meteorológus, Erőss Csaba és Szász Izolda méretkezik meg a különböző kerületekben.

Krónika

 

Székely Csaba Levente: az autonómia nem RMDSZ-üzenet

A területi autonómia nem az RMDSZ vagy a Magyar Polgári Párt által felvállalt üzenet, hanem más pártok által gerjesztett téma, amely csalétekül szolgál, hogy választási tőkét kovácsoljanak – jelentette ki a hét végén az RMDSZ Galac megyei jelöltjeinek a bemutatóján Székely Csaba Levente képviselő. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ soha nem követelte a területi autonómiát. „A kulturális autonómiát követelte, hogy megőrizzük és űzzük szokásainkat, illetve a kulturális, oktatási intézmények révén megőrizzük nemzeti identitásunkat” – .hangsúlyozta. Hozzátette: az MPP szintén nem akar mást, hisz programjában nem szerepel a területi autonómia. A Galac megyei RMDSZ-szervezet pénteken szüreti bálon mutatta be a szövetség képviselő- és szenátorjelöltjeit. Székely mellett román ajkú felesége, Ana Székely és szintén román nemzetiségű sógornője, Lucia Borza Dediu is képviselőjelölt a november 30-ai választásokon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok