Fotó: Téka Alapítvány
Elhunyt Füstös János mezőségi táncos, a Népművészet Mestere, a Kolozs megyei Feketelak szülöttje – közölte a szamosújvári Téka Alapítvány.
2023. november 02., 13:032023. november 02., 13:03
2023. november 02., 13:122023. november 02., 13:12
„János bácsi az elmúlt 30 évben aktívan részt vett a kalákás táncosok életében, Feketelakon az edzőtáborokban a közös táncolások, az éneklések, a beszélgetések János bácsival mindig emlékezetesek voltak” – fogalmaz a Téka Alapítvány közleménye.
„Hiányzott. Hiányozni fog ezentúl is. Isten veled, János bácsi! A Téka Alapítvány, a Kaláka Néptáncegyüttes örökké őrizni fogja emlékét” – olvasható a közleményben.
A magyarországi közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora augusztus harmadik hetében Vajdaszentiványba látogat. A zenei összeállításban a szerkesztő falusi vonós bandák felvételeiből válogat a Felső-Maros vidékéről.
Tehergépkocsi ütközött össze egy utasszállító kisbusszal szerda reggel Szatmár megyében, a hatóságok úgynevezett vörös beavatkozási tervet léptettek életbe.
Az ország egész területét sújtó kánikula elől sokan a hegyekben keresnek menedéket, vagy tavakban, folyókban próbálnak felfrissülni. Ám mindkét „menekülési terv” veszélyeket hordozhat magában, ha nem a megfelelő felkészültséggel indulunk útnak.
A Vaslui megyei Pungeşti faluban bőröndbe rejtett holttest ügyében a rendőrök elfogtak Brassóban két gyanúsítottat, egy férfit és egy nőt.
Az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni (DIICOT) főosztályának munkatársai őrizetbe vettek, a kolozsvári katonai törvényszék pedig előzetes letartóztatásba helyezett egy katonát, akit tetten értek pszichoaktív szerek forgalmazása közben.
Mint megírtuk, a román média arról számolt be, hogy hétfőn ételmérgezési tünetekkel került kórházba több mint 40 magyarországi turista Herkulesfürdőn.
A rendkívüli hőség miatt szerdán is korlátozza a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a 12 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát.
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek – közölte kedden az Adevărul hírportál.
Átalakította a közoktatásban résztvevő diákok számára kiírt ösztöndíjrendszert az oktatási minisztérium, így a 2024/2025-ös tanévtől az eddigi hathoz képest hét különböző ösztöndíjban részesülhetnek a tanulók.
Jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Halálos áramütés ért az éjszaka két személyt Brassó megyében; az incidens körülményei egyelőre nem ismertek.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)